Ugrás a tartalomra

Bezárja kapuit a Baráthegyi Majorság

Létrehozva
November 1-től zárva tart a Baráthegyi Majorság. A lakóotthonok és a konyha továbbra is üzemel, a turisztikai szolgáltatások azonban tavaszig biztos, hogy szünetelnek majd – adta hírül csütörtök esti közleményében a Szimbiózis Alapítvány.
Kép
Fotók: MiNap-archív

Miként azt írják: szintén tavaszig zárva tart a család- és fogyatékosságbarát panzió, az erdei iskola, nem fogadnak csoportokat, lecsökkentik az állatállományt és a sajt- valamint a lekvárüzem is időszakosan bezár. Az áram, a gáz, az üzemanyag és a takarmány árának növekedése a Szimbiózis Alapítványt is nehéz helyzet elé állította. Az áremelkedés több mint 74 millió forint többletkiadást jelent, emiatt pedig drasztikus lépésekre kényszerültek.

Kecskéiket már meghirdették eladásra, az alapítvány facebook oldalán pedig árverést indítottak, hogy az ebből befolyt összegből újabb fatüzelésű kazánt vásárolhassanak a lakóotthon számára. A takarmány árak is olyan mértékben megemelkedtek, hogy állatállományukat is le kell, hogy csökkentsék, most 50 kecskétől kell megválniuk Az egyik csacsi már új helyre költözött, az árából abrakot vettek a többieknek.

Kép

Már eddig is több intézkedést hoztak annak érdekében, hogy költségeiket csökkentsék. Fatüzelésű kazánokat és cserépkályhát építettek be több épületükbe is. Az élelmiszerbanki adomány szállítására elektromos autót vásároltak, emellett pedig a terápiás szamarakat is munkára kell, hogy fogják. A patások húzzák majd a szekeret, amelyet szintén szállításra használnak. A dolgozók és az érintettek közösen készülnek az előttük álló kritikus hat hónapra. Összeköltöznek egységek, készítik a tüzelőt, gyűjtik az ágakat és a papírt, raktároznak készleteket, támogatják egymást abban, hogy minimálisra csökkentsék a várható horribilis kiadásokat.

Október 8-án megrendezik az I. Országos Amatőr Sajtversenyt és zárásként október 29-én, a Tök jó szombaton még várják a vendégeket. Ez után azonban hosszú ideig nem lesz több program a majorságban. Nem fogadnak több csoportot és táborozót. Kénytelenek voltak a humán erőforrás oldalon is áldozatokat hozni, ami dolgozók elbocsátását jelenti.

Kép

Speciális szállítás szolgáltatásukat nem tudják tovább működtetni, így a jövőben nem fogják a fogyatékkal élő gyerekeket Miskolcról és vidékről iskolába hordani. A szülők most kétségbeestek, mert elveszíthetik a munkájukat, ha nem oldódik meg gyermekük szállítása. 

A Szimbiózis Alapítvány az általa üzemeltetett Baráthegyi Majorságban és üzemeikben több száz fogyatékos és megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztat, sokuknak a lakhatást is biztosítja. Társadalmi vállalkozásuk célja, hogy értelmet adjanak a fogyatékkal élő felnőtteknek a mindennapokhoz, és hogy akit lehet, azt felkészítsék az önálló életre. Számos elismerésben részesültek. 2022-ben elnyerték: Az Év Fejlesztő Foglalkoztatója címet, a Civil Díjat, a Szociális Munkáért emlékérmet, a majorság két sajtja pedig ezüst minősítést kapott a X. Magyar Sajtmustrán. 

Az alapítvány már sok helyre fordult támogatásért, de eddig nem érkezett érdemi segítség – áll a közleményben.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gasztroplacc a Csengey-kertben
Laza hétvége vár a miskolciakra: borkóstolással, filmklubokkal, koncertekkel és néhány különleges programmal
MiskolcSzabadidő
A már megszokott régiségvásár mellett visszatér a GasztroPlacc is a placcra. A gyerekekről, de az iszogatni, bulizni, vagy a színházélményre áhítozókról sem feledkeznek meg. Aki pedig mozgalmasabb programra vágyik, az befizethet egy kalandtúrára a Létrási-víznyelőbarlangba, vagy drukkolhat a MEAFC röplabdacsapatának.
Új mérnökök vették át diplomáikat a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
A Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának, valamint Anyag- és Vegyészmérnöki Karának végzősei vették át okleveleiket az egyetem diplomaosztó ünnepségén.
„Az egészség a legnagyobb boldogság” – a 90 éves Magdi nénit köszöntötték
Miskolc
Nálam az a természetes, hogy vidám vagyok. Én így érzem jól magam – mondta a 90. születésnapja alkalmából felköszöntött Baricska Lászlóné, Magdi néni.
Miskolc már egyszer nemet mondott a cementgyárra
MiskolcGazdaságÉletmódEgészségKörnyezet
A miskolci cementgyár újraindításának kérdése ismét napirendre került, miután a HCM 1890 Hejőcsabai Cement- és Mészipari Zrt. a gyár működéséhez szükséges nyersanyag-kitermelés előkészítéseként környezeti hatásvizsgálati eljárásokat kezdeményezett a mészkő- és agyagbányák újranyitására.