Ugrás a tartalomra

Kobold Tamás emlékére

Létrehozva
Még a decemberi kora délutáni világosban ültünk le beszélgetni Tamás szobájában. A szokásos időközi "raportra", kimért időre. Jolika, az örökös titkárnő, legalább háromszor kérdezte meg, kérünk-e még teát. Ám hiába próbálta diszkréten jelezni a fogadás végét, hasztalan tette, ez az audiencia hosszabbra sikerült. Majd mi más tehetett, lekapcsolta a villanyt a szobájában és elköszönt.

Kobold Tamás - minden elődjétől eltérően - egy folyamatosan töprengő, ám mégis határozott egyéniség volt. Mindenki tudta, ő bármikor, bárhol feltűnhetett a hivatalban. Már alpolgármesterként is gyakran bebolyongta a városházát, hogy elbeszélgessen az aktuális ügyekről. Inkább házhoz ment, mintsem bárkit is magához rendeljen. Politikusként lett kétszer is megválasztott polgármester. Miközben kitapasztalta, ezek a pozíciók nem mindig kompatibilisek. Már az első ciklusa idején csábították a parlamentbe, de nemet tudott mondani. Úgy gondolta, két lovat egyszerre senki nem tud megülni, hiába is szeretné. Különben nem is hagyta volna cserben szeretett városát, Miskolcot.

A szobája egy kisebb várostörténeti múzeumnak is beillett. Ízlése szerint csaknem összes elődjének a portréját kitette a falra. Bevallotta, maguk között elbeszélgetnek. Történészként nemcsak a kedvenc Diósgyőri várának rendbetételét támogatta, de elődjei tetteit és mulasztásait is precíz alapossággal tanulmányozta. Nem egyszer elmondta, sok látványos beruházás nem fűződik majd a nevéhez, hiába mentegetőzik, az ő idejében elsősorban a hiányzó és az elöregedett közműhálózatot kell kiépíteni. Rá maradt az utak felújítása, a sáros kavicsos városrészek aszfaltozása és az ivóvíz- és a szennyvízcsatorna fektetése. Szigorú, racionális gondolkodásmódja ellenére igazán romantikus alkat volt. Keresztény szellemisége nem viselte el az értelmetlen látszatájtatosságot. Karitatív tevékenysége emlékét őrzi a város legsikeresebb szociális szolgáltatója, a miskolci Máltai Szeretetszolgálat.

Saját archívumomban kerestem rá közös képeinkre. Nem csak hangoztattad a Kassa és Miskolc gazdasági tengely fejlesztését. Ha a szlovák köztársasági elnök átugrott a Búza téri piacra lacipecsenyézni, te vártad az olajos, zsírszagú standoknál. Ha úgy gondoltad, ideje a hámori Szeleta-barlangnak egy országos hírverést kelteni, felcsaltál minket a helyszínre. Jolika jól őrizte az irodádat, de ha mégsem, akkor magad néztél körül a hallban, vár-e valaki bebocsájtásra. Utánozhatatlan munkatempót diktáltál magadnak, amit később megsínylett az egészséged. Toltad a bevásárlókosarat, sűrűn láttak a piacon vagy a nagy áruházakban. Ezek voltak az igazi fogadóórák. Olyan nem volt, nem történhetett meg, hogy bárkit is elküldjél magadtól. Igen, ne is tagadd, látszott, élvezted ezt a megérdemelt, kiérdemelt népszerűséget. Rászolgáltál.

Akkor, azon az estébe nyúló beszélgetésen, a kedvemért felpróbáltad a polgármesteri láncot. Büszke voltál rá, hogy elkészítetted a csodálatos kis tarsolylemezekkel díszített ékszert. Méretedre szabták, s megnyugtattál, ez az utánad jövőkre is jó lesz. Elárultam, láttam a város napján már rajtad, ahogyan a mazsorettek előtt ezzel a nyakadban vonultál. Meg is mosolyogtuk, amikor a lányok megálltak táncolni, te pedig észre sem vetted, csak mentél tovább. Egyedül.

Végül ketten maradtunk a nagy irodádban. Együtt ballagtunk le a kihalt hivatalból. Körülnéztél a titkárságon, kikapcsoltak-e minden gépet. Gondosan magad oltottad le a lámpákat még a folyosón is. A portásnak előre köszöntél. Búcsúzóul jegyezted meg, magunk után ne hagyjunk rendetlenséget…

Kobold Tamás elhunyt 2022. október 2-án
Temetési búcsúztatása: 2022. október 14-én 10.00 órakor a diósgyőr-vasgyári Szent István római katolikus templomban lesz.
11 órától kezdődik a temetői szertartás.

Kapcsolódó cikkek

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.