Ugrás a tartalomra

Épületszigetelési programot sürget az LMP

Létrehozva
Épületszigetelési program kidolgozását javasolja az LMP évi 600 milliárd forintos kerettel - erről a párt társelnöke beszélt vasárnapi online sajtótájékoztatóján a pártja által indított zöld konzultáció részeként.

    
Schmuck Erzsébet azt mondta, a kormány által a szankciókról indított nemzeti konzultáció egyrészt "átverés, porhintés", hiszen az unió által szabott energiaszankciókat Magyarország is megszavazta, másrészt, mert az energiaválságot nem a szankciók okozzák.
    
A kormány nemzeti konzultációja az LMP szerint a felelősség elhárítása. Elhárítása annak, hogy a Fidesz-kormány az elmúlt 12 évben rossz energiapolitikát folytatott, mert azt gondolta, hogy korlátlan ideig és mértékben fog rendelkezésre állni az orosz földgáz és kőolaj, az atomenergia pedig hosszú távon kiszámítható energiaellátást fog biztosítani - mondta. Hozzátette: ezért nem tette lehetővé a kormány a megújuló energiák térnyerését.
    
Az ellenzéki politikus kiemelte, ha hosszú távú megoldást szeretnénk, akkor csökkenteni kell az energiafüggőséget és át kell térni egy másfajta energiapolitikára.
    
Schmuck Erzsébet jelezte, azért indította el pártja a zöld konzultációt, hogy lehetőséget adjon az embereknek annak kifejezésére: zöld fordulatot akarnak.
    
Ismertetése szerint a zöld konzultáció öt kérdést tartalmaz, amelynek egyike az ingatlanok épületszigetelésére vonatkozik. A politikus szerint az épületszigetelés és az ingatlanok "mélyfelújításával" összefüggésben "komoly tartalékok vannak", és - ha megvalósul - komoly energiamegtakarítást lehet elérni.
    
A párt ezért az javasolja, hogy évi 600 milliárd forintos kerettel induljon egy komplex energetikai és megújulóenergia-támogatási program. Az összeg egy része mindenképpen támogatást jelentene a lakosság számára, amihez egy hitelkonstrukció társulna - mondta Schmuck Erzsébet, hozzátette: az arra rászorulóknak nagyobb támogatást tudnának biztosítani.

Ez is érdekelhet

Irodalmi és zenei piknik várta a hejőcsabaiakat a Bárczay-kúriánál
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Zenével, versekkel, közösségi programokkal és helytörténeti beszélgetésekkel várták az érdeklődőket szombaton a hejőcsabai Bárczay-kúria parkjában megrendezett Irodalmi és zenei pikniken.
Képgaléria
25 éves a Miskolci Máltai Játszótér-Játszóház
A Máltai játszótér negyedévszázados jubileumát ünnepelték
MiskolcSzabadidőBulvár
A születésnap egyben gyermeknap is volt, sok-sok játékkal, érdekes programmal fűszerezve.
Nincs olyan diósgyőri, aki indulhatna
MiskolcSport
Július 16-19 között az olaszországi Rietiben rendezik az U18-as atléták Európa-bajnokságát.