... vagy legalábbis hosszú évek, évtizedek kemény munkája eredményezhetné, hogy újra miskolci boroktól roskadozzanak a miskolci pincék. "Nagyon optimista ember vagyok, de véleményem szerint nagyon kicsi esély van rá. A Bükki borvidék nem tud úgy fejlődni" - sóhajt egy nagyot Sándor Zsolt. A lokálpatrióta miskolci borásszal, borszakértővel arról beszélgettünk, miért ért véget nálunk az aranykor. Egy rövid történelemóra következik.
Köztudott, hogy oly sok borvidékhez hasonlóan a miskolci több száz éves szőlő- és borkultúra számára is a filoxérajárvány adta meg a kegyelemdöfést. A rovar hazánkban először 1875-ben jelent meg, a következő évtizedekben az európai szőlők mintegy kétharmadát elpusztította.
Pedig előtte évszázadokon keresztül híres volt a miskolci bor, a várost az ezzel való kereskedés tette naggyá - írja Reiman Zoltán Szemelvények Miskolc város történelméből című blogján. Bár minden bizonnyal már jóval korábra tehetjük a szőlőművelés kezdetét a városban, de az első írásos emlékek a 14. századból származnak, amik bizonyítják: Nagy-Miskolcon szőlőt termesztettek. Mégpedig minden bizonnyal fehéret, boraink az egészen sötétsárga árnyalattól a világosabb fehérig széles skálán mozoghattak. A 16-17. században a város kereskedelmi központtá vált, innen indultak útnak a kereskedők a felvidéki városokba, illetve Lengyelország felé - de egészen Németalföldig és a brit szigetekig is eljutottak a miskolci borok.
Ahogy Sándor Zsolt borai is nagy karriert futnak be: a német, a dán, a szlovák export ugrásszerűen megnőtt, de döntően budapesti éttermekbe szállítanak borokat.
- Nekünk így nincsenek, nem lesznek komolyabb gondjaink, de azért fáj, hogy míg egy balatoni borászat 60 százalékban helyben adja el a borát, nekünk utaztatni kell minimum 200 kilométert, mert ott van rá fogadókészség. Miskolcon egyedül egy belvárosi kávézó merte csak felvállalni, hogy bükki borokat tartanak - mutat rá a nehézségekre.
Amíg tehát a filoxérajárványt követően az iparosítás, a KGST piacnak való megfelelés vagy éppen a „bikavérprojekt” odázta el az újrakezdés lehetőségét, addig manapság a helyi borok iránti közöny. A borász több esetet is mesél, amikor turisták helyi nedűt kóstoltak volna az éttermeinkben, de villányival, egrivel tudták csak megkínálni őket.
- Pedig ahhoz, hogy a bükki borkultúra fejlődni tudjon, ezen a téren is támogatásra van szükség. De az is elkeserítő, hogy hiába van egyre több miskolcinak pincéje a történelmi Avason, működő pince alig akad, ahol valóban szőlőtermelés és borkészítés folyik. Összesen két-három ilyen van. Ez nagyon kevés. A boros rendezvényeink valóban kiválóak, ezeken is népszerűsítjük a borkultúrát, de az alapja mindennek az, hogy miskolci szőlőből miskolci bort kell készíteni - ecseteli.
Jelenleg azonban elenyésző a Miskolc környéki szőlők száma. Sándor Zsolt rámutat: zseniálisak az adottságok, több mint 17 ezer hektár nagyjából első osztályú ültetvényhely van (csak összehasonlításképpen: a Mátrában közel 8 ezer, az Egri borvidéken pedig 22 ezer hektárt tartanak nyilván). Ő két területen dolgozik: van szőlője a Csattos dűlőben, ott cserszegi fűszerest és egy kevés medinát, Mályiban, közel 4 hektáron pedig zweigeltet termel.
- Az idei termés teljesen jó, a nagy szárazságot, ha nehezen is, de túlélte a szőlő. A bükki talaj egyébként kifejezetten jó, a felső rétege ugyanis egy barna erdőtalaj, amit könnyű megművelni. Mi inkább megtartjuk a sorok közötti sokszínű gyomflórát és méhlegelőt tartunk, a szőlő egyébként nem egy monokulturális növény, más is megfér mellette. Mi most már biobort termelünk, ami itthon még nem annyira fontos, de külföldön nagyon keresik - mondja.
Erőteljesebb marketing, összefogás, hosszú távú gondolkodás, elhivatottság és lokálpatriotizmus - sok összetevője van annak, hogy a bükki bor fénye újra megközelíthesse az aranykor-belit. Részsikerekkel már büszkélkedhetünk, hiszen vannak kitűnő boros rendezvényeink, több száz pincénk a belvárosban, és vannak elhivatott borász szakembereink - meglehet, hogy már csak rajtunk, borkedvelő vásárlókon múlik leginkább a miskolci borok sikere.
