Ugrás a tartalomra

A megélhetési félelemre élelemmel felelnek 

Létrehozva
Kedden, szerdán és csütörtökön a város több pontján is átveszik a felajánlott élelmeket. A tavaszi mellett az őszi tartós élelmiszer-gyűjtésre a Vöröskereszt és a Miskolci Egyetem már sokadik alkalommal kerít sort. 
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Habár a világjárvány miatt két alkalom is kimaradt, a szervezőknek az a tapasztalata, hogy rendkívül sikeresek a gyűjtések. A pandémia előtti volt e téren a leginkább gyümölcsöző esztendő, akkor csaknem nyolcszáz kilónyi tartós élelmiszert ajánlottak fel a helyiek – elevenítették fel a szervezők a hétfő déli beharangozó sajtótájékoztatón.

Október 16-a az élelmezés világnapja, ehhez kapcsolódóan a Miskolci Egyetem már több mint egy évtizede csatlakozik "Az egyetemek harca az éhezés ellen" nevű kezdeményezéshez, ami 2004-ben indult az USA-ból. Az élelmezési világnaphoz kapcsolódóan több mint százötven országban zajlanak kampányok, hogy felhívják a figyelmet a szegénység és az éhezés problémájára.

Kép

A Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének igazgatója köszönetet mondott a Miskolci Egyetemnek, hogy immár több mint egy évtizede szerepet vállal a tavaszi és őszi gyűjtésekben, egyúttal emlékeztetett: változó mennyiségben, de több száz kilogramm gyűlik össze minden egyes alkalommal. Grubert Roland szerint az infláció és a rezsiárak növekedése közepette nem lehet eléggé hangsúlyozni a nehéz sorsú családok és az egyedülálló idősek megtámogatásának jelentőségét. Aláhúzta továbbá, hogy az elmúlt években lehetővé tették a hallgatók számára, hogy részt vegyenek a csomagok összeállításában és kiosztásában – ezzel is erősítve az akció szemléletformáló jellegét.

Kép

Dennis Engel oktató, a felsőoktatási intézményeket összefogó nemzetközi mozgalom (UFWH) helyi képviselője elmondta, már tizenhetedik alkalommal gyűjtenek tartós élelmiszert. Ismertetője mentén: kedden, szerdán és csütörtökön tizenhat órától este fél hétig az avasi Tesco-nál lesznek az önkéntesek, de a campus főbejáratánál és a rácsos büfénél is fogadják az adományokat. Mindezek mellett a belvárosban három helyen (a Grizzly sörözőnél, A leves gasztroműhelynél és a Paracelsus gyógyszertárnál) is e célból kihelyezett perselyekbe futhatunk bele. A három napon át tartó akviráláshoz idén is csatlakoztak a senior egyetemisták és mások mellett a miskolci Szikra Alapítvány.

Ez is érdekelhet

Irodalmi és zenei piknik várta a hejőcsabaiakat a Bárczay-kúriánál
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Zenével, versekkel, közösségi programokkal és helytörténeti beszélgetésekkel várták az érdeklődőket szombaton a hejőcsabai Bárczay-kúria parkjában megrendezett Irodalmi és zenei pikniken.
Képgaléria
25 éves a Miskolci Máltai Játszótér-Játszóház
A Máltai játszótér negyedévszázados jubileumát ünnepelték
MiskolcSzabadidőBulvár
A születésnap egyben gyermeknap is volt, sok-sok játékkal, érdekes programmal fűszerezve.
Nincs olyan diósgyőri, aki indulhatna
MiskolcSport
Július 16-19 között az olaszországi Rietiben rendezik az U18-as atléták Európa-bajnokságát.