Ugrás a tartalomra

Tíz "apanap" jár majd a gyermek születése után

Létrehozva
Több apanap, szülői és gondozói szabadság és ingyenes képzések szerepelnek abban a foglalkoztatási törvénycsomagban, amelyet a Technológiai és Ipari Minisztérium benyújtott be az Országgyűlésnek. 
Kép
Fotó: Wayne Evans Pexels.com

A foglalkoztatási tárgyú jogszabályok módosítását célzó törvényjavaslat elfogadásával megvalósulhat az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről, a munka és magánélet egyensúlyáról szóló uniós rendelkezések átültetése. A jogalkotási tervek a munkavállalók, családok érdekei mellett figyelembe veszik a költségvetés teherbíró-képességét és a vállalkozások lehetőségeit, mozgásterét is - olvasható a minisztérium honlapján. 

A munka törvénykönyvével kapcsolatos módosításokat a kormány a szociális partnerekkel történt egyeztetést követően nyújtotta be az Országgyűlés elé. A munka és magánélet egyensúlyáról szóló irányelv nemzeti jogba való átültetésével duplájára emelkedhet az „apanapok” száma, azaz az érintettek gyermekük születése után kivehető tíz munkanappal rendelkezhetnek. Gyermeke hároméves koráig ezentúl 44 munkanap szülői szabadság illetheti meg a munkavállalót, amit kérésének megfelelő időpontban adhat ki a munkáltatója.

A törvénytervezet rendelkezik a gondozói szabadság átültetéséről is, ennek értelmében az, akinek hozzátartozója vagy vele egy háztartásban élő személy súlyos egészségi okból gondozásra szorul, legfeljebb öt munkanapra mentesülhet a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól. A kisgyermekes szülők rugalmasabb munkafeltételeik biztosítása érdekében a gyermek nyolcéves koráig kérhetik a munkavégzési hely és munkarend módosítását, a távmunka keretében vagy részmunkaidőben való foglalkoztatásukat. A változtatás időpontját is megjelölő, indoklással ellátott, írásos kérelmükre a munkáltató köteles 15 napon belül szintén írásban válaszolni.

Az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló irányelv átültetésével a munkáltatóknak rövidebb határidőkkel, részletesebb információkat kell majd nyújtaniuk. Így például a foglalkoztatás feltételeit tartalmazó tájékoztatót a jelenlegi 15 helyett már 7 napon belül át kell adniuk, az esetleges változásról pedig legkésőbb annak napján értesíteniük kell a munkavállalót.

A munkavégzés kiszámíthatóságát növeli a törvénycsomagnak az a rendelkezése, amely szerint a korábban közölt munkaidő-beosztás kollektív szerződéssel is csak legkésőbb a munkakezdés előtt 48 órával változtatható meg. Új elemként jelenik meg a javaslatban, hogy a munkáltatónak ingyenesen kell biztosítania a munkaköri feladatok teljesítéséhez szükséges, jogszabály alapján kötelező képzéseket.

A törvényjavaslat új passzusai parlamenti elfogadásuk esetén 2023. január elsejétől léphetnek majd életbe - írták a közleményben.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.