Ugrás a tartalomra

Piaci szereplők is segíthetik a miskolci fürdők működését  

Létrehozva
Az önkormányzat és a Miskolc Holding szakemberei olyan üzemeltetési modell előkészítésén dolgoznak, amellyel piaci szereplőket is bevonnának a fürdők üzemeltetésébe és fejlesztésébe. Ezzel új lehetőségek nyílhatnak meg az intézmények működtetésére.

 

Kép
Fotó: minap.hu

A közelmúltban megalakult miskolci Turisztikai Kerekasztal pénteken újra ülésezett. A megbeszélésen Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere ismertette a fürdők üzemeltetésével kapcsolatos jövőbeni városvezetési elképzeléseket. Hangsúlyozta: egy olyan időszakban, amikor a drasztikusan dráguló energia- és rezsidíjak, illetve az élet szinte minden területén tapasztalható, végeláthatatlan áremelkedés miatt sorra zárnak be országszerte a szállodák, fürdők és más turisztikai vállalkozások, a miskolctapolcai fürdők üzemeltetése során a városnak és a Miskolc Holding Zrt.-nek felelős, jó gazdaként három alapvető célt kell szem előtt tartania:


-         a fenntarthatóságot 
-         a magas színvonalon nyújtott szolgáltatásokat 
-         és Miskolc turisztikai attrakcióinak fejlesztését 


A jelenlegi, kiszámíthatatlan gazdasági helyzetben lehetetlen mindhárom célnak egyszerre megfelelni, ezért a város és a Miskolc Holding szakemberei egy olyan üzemeltetési modell előkészítésén is dolgoznak, amellyel piaci szereplőket is bevonnának a fürdők üzemeltetésébe és fejlesztésébe. Ezzel felelősen, gazdaságosan, a város forrásait és a miskolciak adóforintjait a lehető legtakarékosabban beosztva nyílhat lehetőség a fürdők működtetésére.
 
A Polgármesteri Hivatal közleménye szerint, a város megingathatatlanul elkötelezett abban, hogy az üzemeltetési együttműködés nem csak jogokat jelent majd egy esetleges jövőbeli partnernek, hanem szigorú kötelezettségeket is. Minőségi ingatlan- és turisztikai attrakciófejlesztést és többek között díjfizetési kötelezettséget – ebből semmilyen körülmények között sem lehet és szabad engedni egy felelős tulajdonosnak.
 
A külső tőkebevonás vagyonmegóvást, vagyonmegőrzést, takarékos, felelős működtetést jelent és nem eladást – a miskolci fürdők ugyanis nem eladók!
 
Hiszünk abban, hogy a sikeres piaci szereplők és a város összefogása új szintre emelheti majd Miskolc fürdőit és emblematikus turisztikai desztinációját, Miskolctapolca egészét is – írja a Városháza.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.