Ugrás a tartalomra

A nők elleni erőszak nemcsak az áldozatot, hanem a gyermeket is megnyomorítja

Létrehozva
November 25-e a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja, amikor a nők ellen világszerte elkövetett nemi erőszak és kapcsolati erőszak gyakoriságára irányul a figyelem. Magyarországon a statisztikák szerint havonta legalább három nőt meggyilkol a párja, volt párja vagy alkalmi partnere. A Miskolc Televízió által megkeresett krízisambulancia vezetője szerint fontos, hogy az áldozatok már az erőszak első jeleinél megtegyék a megfelelő lépéseket.
Kép
Orosz Bernadett az egyik tárgyaláson 2000-ben. | Fotó: Mocsári László

2019-ben bejárták a sajtót és a közösségi médiát azok a sokkoló fotók, amin Orosz Bernadett felismerhetetlenné vált arcát látni, miután akkori párja brutálisan összeverte. A nő arca feldagadt, az orra több helyen eltört. Bernadett elmondása szerint ez már a harmadik alkalom volt, hogy kezet emelt rá a férfi - ezt követően döntött úgy, hogy a nyilvánosság felé fordul, reménykedve abban, hogy így védelmet kap. A közösségi oldalon részletes beszámolót írt a támadásról.

Tíz hónappal később bírósági tárgyalás kezdődött. Az ügy különlegessége, hogy ebben az esetben a bántalmazott nő volt az alperes: támadója ugyanis becsületsértésért ötmillió forintra perelte Bernadettet, mert közzétette a férfi személyes adatait. Akkor a nő abban bízott, hogy felfüggesztik az ellene indított pert. Az ügy végére azonban a mai napig nem került pont.

- Az ügy nem várt fordulatot vett, mert felajánlották számomra, hogy elállnak a kártérítési pertől, ha én is megteszem ezt. Most négy hónap szünet következik - mondta a Miskolc Televíziónak.

A férfi ellen indult büntetőeljárás sem zárult még le, Bernadett elmondása szerint hamarosan véget érnek a tanú meghallgatások. A nyilvánosságnak köszönhetően Bernadett kapott távolságtartási végzést a férfi ellen, de - mint mondta - a sebek nagyon lassan gyógyulnak. Annak hatására, hogy nyíltan mert beszélni a vele történtekről, sok bántalmazott nő és gyerek fordul hozzá segítségért a mai napig.

- Szeretném, hogy legyen végre érdemi eredmény, mert akkor valamilyen szinten ezt a keresztet le tudnám tenni. De addig, amíg nem sikerül valamilyen érdemi változást, előremozdulást elérni annak érdekében, hogy ne haljon meg hetente egy nő, havonta egy gyermek. Egyszerűen nem tehetem meg, hogy hátat fordítsak azoknak az embereknek, akiknek a segélykiáltása hozzám is elér - tette hozzá.

Kép
Illusztráció

A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján számos statisztika lát napvilágot. Az Ökumenikus Segélyszervezet miskolci krízisambulanciáján a tapasztalatok szerint az elmúlt egy évben a kapcsolati erőszak áldozatai közül egyre többen kérnek segítséget. Túlnyomó részben a 30 és 45 év közötti nők keresik fel őket. Számukra jogi segítséget és pszichológiai tanácsadást is nyújtanak. Az intézményvezető elmondta, az apró eredményeket is nagy sikerként élik meg, de tény, hogy nagyon nehéz egy-egy ügy végére pontot tenni.

- Nekünk is sok fejtörést okoz, hogyan lehetne gyorsítani azokat a hatósági vagy bírósági eljárásokat, amik most működnek Magyarországon. Látjuk, nagyon sokszor megnyomorítja az áldozatainkat, hogy évekig húzódnak a perek, évekig terheli a családokat, nemcsak az áldozatot, hanem a gyereket, gyerekeket is - mondta Sándor-Lenkei Aida.

Éppen ezért fontos az intézményvezető szerint már az erőszak első jeleinél megtenni az első lépéseket. A krízisambulanciát az áldozatok telefonon és email-ben is felkereshetik, a szeretetnemart.hu honlapon pedig részletes tájékoztatást kaphatnak a szervezet munkájáról.

És bár a nők elleni erőszak kérdésében az önkormányzatnak nincs konkrét hatásköre, a városvezetés kiemelt feladatnak tekinti a családok biztonságának megteremtését. A minél gyorsabb és hatékonyabb segítségnyújtás érdekében az önkormányzat 2021-ben a szakma képviselőivel egy széleskörű egyeztetést valósított meg Varga Andrea alpolgármester elmondása szerint.

- A városnak egyfajta koordináló szerepe van a különböző szakmák között, akik érdemi, valós segítséget tudnak nyújtani az erőszak áldozatainak. Szeretném kiemelni, hogy sok egyéb területen dolgozó szakembernek kell összehangolt munkát végezni. Számunkra fontos mind a szociális intézményünkben dolgozó családsegítő munkatársakkal, mind a krízisközpontban dolgozó munkatársakkal való együttműködés, annak érdekében, hogy érdemi eredményeket lehessen elérni – tette hozzá az alpolgármester.

November 25-ét az ENSZ közgyűlése 1999-ben nyilvánította a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napjává azért, hogy felhívja a figyelmet a nők ellen világszerte elkövetett nemi erőszak és kapcsolati erőszak gyakoriságára.

A riportot este hat órakor kezdődő hírműsorunkban, a Miskolc Mában is megnézheti tévéje képernyőjén, vagy akár itt, a minap.hu-n az ÉLŐ gombra kattintva

Ez is érdekelhet

Közgyűlés
Ingyenes diákbérlet és ingatlangazdálkodás is terítéken a csütörtöki közgyűlés előtt
MiskolcGazdaságOktatásKultúra
Újra összeül a város döntéshozó testülete, a közgyűlés munkáját ezúttal is élőben, folyamatosan frissülő tudósításunkban követhetik majd csütörtök reggel 7 órától.
Az elhurcolt minorita szerzetesekre emlékeztek
MiskolcEgyház
Több mint tizenegyezer szerzetest és apácát hurcoltak el az ötvenes években hazánkból. Miskolcról a minoritákat.
A játszva tanulás új színtere – fejlesztő játszóteret adtak át a GYEK-ben
MiskolcEgészség
A Csodalámpa Alapítvány támogatásával valósult meg a több mint tíz millió forintos játszótér-beruházás a GYEK-ben.
Képgaléria
Nyitott Ajtó Baptista Központ és a Mercedes-Benz Mc 26 darab autó átadása
Új autókkal segíti a Mercedes-Benz Miskolc a Nyitott Ajtó Baptista Központot
Miskolc
A cég jelentős kedvezménnyel, beszerzési áron biztosítja a flottát a szervezetnek.