Ugrás a tartalomra

Közös hanukai gyertyagyújtás

Létrehozva
Zsidó közösségek a világ minden táján nyolc napon keresztül ünneplik a fényt, amely két évezreddel ezelőtt egy nap helyett nyolc napon keresztül világította be a görögöktől visszafoglalt jeruzsálemi Szentélyt.
Kép
Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

A csodás esemény azóta szimbólummá, valóságos ünneppé emelkedett, amely évről évre emlékeztet minket a hit megvilágító erejére. A hanuka egy örömünnep, ezért a tradicionális gyertyagyújtást a Shabbatsong Klezmer Band koncertje előzi meg, hogy a hangulat biztosan méltó legyen a fény ünnepéhez. Hanukai programunkra szeretettel hívunk mindenkit a miskolci Széchenyi István utca 111.-hez, a Centrum előtti térre. December 21-én délután fél négytől a Shabbatsong Klezmer Band zenél, 16 órától pedig Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija, Veres Pál, Miskolc polgármestere és Fuchs Yoshua, az EMIH miskolci rabbija gyújtja meg a gyertyákat.

Ez is érdekelhet

Egy kisbuszért futnak idén a Népkertben
MiskolcSportSzabadidő
Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági futását a Supersum Közhasznú Alapítvány, amely idén új helyszínen, a miskolci Népkertben várja a mozogni és segíteni vágyókat május 16-án.
DVTK HUNTHERM - NKA Universitas Pécs 68-58
Az elődöntő döntő ütközete
MiskolcSport
A DVTK HunTherm újabb hazai bajnokit játszik. A Sopron Basket csapatát fogadja a DVTK HunTherm, a fináléba jutásról döntő találkozón.
Miskolc Város Napja közeledik: nem is akármilyen programokkal, az egyik Tóth-lány is fellép
MiskolcKultúraÉletmódGasztroSzabadidőBulvárCelebhírek
A Miskolc Város Napja alkalmából megrendezett Századfordulós Hétvége a békebeli hangulatot idézi meg. Este koncert is lesz.
A piros-fehérek atlétáinak egy csoportja. Fotó: DVTK
Diósgyőriek a terepfutó világbajnokságokon
MiskolcSport
A napokban Szentgál adott otthont a hegyifutó országos bajnokságnak.