Ugrás a tartalomra

Csökkentik a díjakat a Zsarnain

Létrehozva
A területet bérlők négyzetméter díja háromszázról kétszáz forintra csökken.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Csökkentik a Zsarnai piac díjait - írja közleményében a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Mint fogalmaznak, a cég vezetése áttekintette a piachelyzetét, és a munkatársakkal együtt új díjstruktúrát alakított ki, melynek lényege, hogy a piacon standokat alakítanak ki, melyek fix helyen, fix területtel, fix díjtétellel rendelkeznek.

- 2023. január 1-től, a bérléssel rendelkezőknek havonta csak egyszer lesz fizetési kötelezettségük és a 3-as kapunál a belépőkód használatával akadálymentesen behajthatnak, a napijeggyel árusítóknak a 4-es kapunál bejövetelkor kell a terület díját kifizetni. A díjtételekről az alábbi linken tájékozódhatnak.

A Városgazda reményei szerint az új konstrukcióval elkerülhetőek azok a viták, melyek a terület nagyságával függtek össze és konfliktusokat okoztak az árusok és a díjbeszedők között. "A standok úgy lettek kialakítva, hogy az árusok gépjárművükkel meg tudják közelíteni, le tudjanak parkolni, megszüntetve ezzel az esetenként kaotikus állapotokat okozó, rendezetlen parkolást. Ennek köszönhetően a vásárlók számára is könnyebb lesz a parkolás, miután felszabadulnak azok a parkolóhelyek, melyeken korábban az árusok álltak" - írják.

Ennek a célnak a megvalósítását szolgálta az új beléptetőrendszer, ugyanis a bérleti jogviszonnyal rendelkezők akadálytalanul tudnak átjutni a sorompón – egy telefonszám felhívását követően -, míg a napijegyet váltók jegye magában foglalja a parkolás díját is - zárul a közlemény. 

A piacról készült térkép megtekinthető itt.

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.