Ugrás a tartalomra

Szolidaritási Díjat kapott Miskolc Önkormányzata

Létrehozva
A Településfejlesztési Díj Társadalmi Szolidaritás Különdíját kapta Miskolc Önkormányzata a Lyukóban épített új orvosi rendelőkért pénteken, Budapesten.
Kép
Fotó: Juhász Ákos (A lyukói orvosi rendelő az átadáskor.)

A Városházától kapott információk szerint, még 2008-ban született meg az elhatározás, hogy Lyukóban épüljön egy mindenki számára könnyen elérhető orvosi rendelő, mert az egyenlő ellátás, az egyenlő esélyek, mindenkinek ugyanúgy járnak nemtől, kortól, bőrszíntől, vallási hovatartozástól függetlenül. A kezdeményezés úttörői Dr. Kovács Katalin és Dr. Szalkai Iván voltak, akik Riba Istvánné akkori önkormányzati képviselővel indították el a munkát. 

2009-ben először egy konténerrendelő nyílt Lyukóban, majd elkészült a Közösségi Ház, és megkezdődött az orvosi rendelő építése is. Abban hogy a rendelő felépülhetett, kiemelkedő szerepe volt Kiss Edinának, a terület védőnőjének, Dr. Kovács László önkormányzati képviselőnek, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, akikkel együttműködve valósulhattak meg a tervek.  

A városfejlesztés persze nem rövidtávú, hanem ciklusokon átívelő folyamat, ezért köszönet illeti az előző időszak városvezetőit is, mindazért, amit a lyukóiakért tettek.

Miskolc egyetlen polgárát sem hagyja magára, így azt a négyezer hátrányos helyzetű, idős, szegény, roma, vagy éppen fogyatékkal élő embert sem, akik Lyukóban laknak.  Az elismerés azért is nagyon értékes számunkra, mert bizonyítja, hogy a közösségért tenni fontos, de a közösséggel tenni még fontosabb! Mert egy jól működő társadalom szolidáris – erről tett tanúbizonyságot Miskolc és ezt a munkát ismerték el a díjjal. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Útfelújítás az Avason
Új, ideiglenes forgalmi rend az Avason
Miskolc
Forgalmirend-változás lép életbe az Avason, a Klapka és a Pattantyús utcákon.
Éjszakai kincsvadászatra invitálnak Miskolcon
Miskolc
Jön a Night Shopping a MÚK-ban.
Felújítják az autóbusz-megállót
Miskolc
Ideiglenesen más helyen állnak majd meg a járatok.
Szakmai szemlélettel Miskolcért és térségéért
MiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidő
Nem készült politikai pályára, de Magyar Péter feltűnése után elhivatottságot érzett, hogy a változás élére álljon a borsodi 2-es egyéni választókerületben. Szakmai együttműködésre készül a polgármesterekkel, és úgy látja, ha az emberek igazságérzete nem szenved csorbát, akkor idővel eljöhet a társadalmi béke. Czipa András (Tisza Párt) országgyűlési képviselő volt a MIKOM Nonprofit Kft. vendége.