Ugrás a tartalomra

Így lehet szerencsés a jövő évben - szilveszteri babonák és népszokások

Létrehozva
Szilveszterhez és az újév első napjához is számos babona és hiedelem fűződik. Vannak, akik fogadalmakat tesznek, mások január elsején nem végeznek házimunkát, de olyan is akad, aki a hagyományos szilveszteri ételekkel próbálja elérni, hogy gazdag, szerencsés, egészséges és boldog legyen az újévben.
Kép
Fotó: MiNap-archív/Mocsári László

A szilveszter hosszú idő óta nagy figyelmet kap, számos babona kapcsolódik hozzá. Az óévet- a hagyományok szerint- zajosan, nagy lármát keltve kell búcsúztatni, hogy az ártó szellemek és a bajok eltűnjenek. 

Miskolcon is már napok óta, javában tart a vásár, ahol a bulihoz illő kellékeket beszerezhetik a vásárlók. A Miskolc Televízió Híradója annak járt utána, hogy hogyan készülnek a miskolciak az óévbúcsúztatásra.

Joóné Pap Helga dudákat, maszkokat és színes parókákat árul. A Miskolc Ma érdeklődésére elmondta, továbbra is ezek a legnépszerűbb szilveszteri kellékek, a vásárlási szokások azonban az elmúlt évekhez képest változtak. 

- A mostani évben az a tapasztalatunk, hogy inkább az olcsóbb termékekre van kereslet, a vevők inkább a kisebbeket, az olcsóbbakat viszik jobban – mondta 

A babonák azonban nemcsak a mulatsággal, hanem az ételekkel is összefüggésben vannak. Stábunk boltokban is forgatott, és mint kiderült, a lencse az az étel, ami újév alkalmából, szinte minden családban az asztalra kerül, ugyanis úgy tartják, meghozza a pénzt és a szerencsét. 

Valaki azt mondja, hogy a lencse az csak aprópénz, tehát helyette lehet babot, én most hagymás babsalátát készítek, franciasalátát, krumplisalátát, lesz töltött dagadó, fasírt, meg éjfélkor virsli – árulta el Katóné Nagyházi Jolán.



A disznóhús, és az abból készült virsli a hiedelmek szerint, az újévre bőséget, gazdagságot és egészséget hoz mindenki számára, így az is sűrűn kerül ilyenkor az asztalra. A babona úgy tartja, hogy a malac orrával kitúrja a szerencsét a földből.

Alföldi Árpád a Miskolc Televíziónak elárulta, ő juhbeles virslit, mert szerinte ez jó szilveszterkor, újév napján pedig húslevest esznek majd.

A hagyományok szerint, elsején kell a legtudatosabban cselekedni, és étkezni. A fogadalmak mellett, vannak, akik az újév első napján nem takarítanak, nem mosnak és még a szemetet sem viszik ki, mert ezek a munkák a hiedelmek szerint elviszik a szerencsét a háztól.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.