Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: a Szentléleki menedékház

Létrehozva
Kép

Az eredeti képeslapon a Miskolci Bükk Egyesület Szentléleki menedékháza látható. A Magyar Turista Egyesület Miskolci Osztálya 1934-ben avatta fel menedékházát Bükkszentlélek szélén, a hegyoldalban, a Bánkúti elágazástól nem messze, a pálos kolostor romjai mellett. A tengerszint felett hétszázötven méteren álló épületet 1936-37-ben egy újabb szárnnyal, manzárdszobákkal bővítették. A II. világháború után a menedékházat államosították, és 1949-től a Turistaházakat Kezelő Vállalat vette át az üzemeltetést. 1954-ben átkeresztelték, a menedékház innentől viseli Herman Ottó nevét, ebből az alkalomból a természettudóst méltató márvány emléktáblát helyeztek el a turistaház keleti falán. Az 1990-es években a Közútkezelő Kft. (a mai Magyar Közút Nonprofit Zrt.) megvásárolta és felújította, ekkortól hívták Közúti Vendégháznak. Napjainkban már Szentlélek Vendégház a neve,120 férőhelyes, és étterem, teniszpálya, biliárd és szauna is van a létesítményben.

Kép

(Tajthy Ákos szövege, dr. Sáfrány Gy. József képeslapja, Horváth Csongor fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.