Ugrás a tartalomra

Átadták az Erdélyi Magyar Örökség díjat 

Létrehozva
Idén is átadta az Erdélyi Magyar Örökség díjat a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Önkormányzat. 
Kép
Fotók: Mocsári László

A díjjal a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Önkormányzat azokat jutalmazza, akiknek munkásságában kiemelt szerepet kap a magyar nemzet iránti elkötelezettség, a magyar kultúra hagyományainak megőrzése, ápolása és a jövő nemzedékének való átadása. 2023-ban elismerésben részesült: Cseh Botond orvos és Cseh Olga zenetanár házaspár, a Kárpátia együttes fontembere, Petrás János, valamint Vitéz Sólyom Ferenc, rovásírás-kutató. 

A méltatás szerint nemzetmegtartó tevékenységük elismeréseként részesítette az Erdélyi Magyar Örökség díjban a vármegyei önkormányzat a Cseh házaspárt. Cseh Olga zenetanár és Cseh Botond orvos alapította meg a Magyarok Világszövetsége zempléni tagozatát, amelynek részeként történelmi témájú beszélgetéseket és irodalmi vetélkedőket is rendeztek. 

- Úgy jöttünk Magyarországra Erdélyből, hogy azt a hagyatékot kaptuk a szüleinktől, hogy a magyarságot, a magyar kultúrát, a magyar nyelvet támogassuk és megtartásukról gondoskodjunk. Otthonról hazajöttünk, tulajdonképpen – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Cseh Botond. 

Kép

A Kárpátia együttes 2003-ban alakult magyar nemzetirock-zenekar. Frontembere, Petrás János is Erdélyi Magyar Örökség díj kitüntetésben részesült idén. Távollétében a zenekar egyik tagja vette át az elismerést jelképező egyedi készítésű porcelán vázát és az oklevelet.

- Nagyon nagy büszkeség, hogy díjat kap a zenekar. Nagyon jó visszajelzés, hogy mások is elismerik, amit csinálunk – nyilatkozta Garamvölgyi-Bene Beáta

Kép

A harmadik díjazott Vitéz Sólyom Ferenc rovásírás-kutató volt, aki nemcsak kutat a témában, de tanítja is és számos rovásírás helyiségnév táblát tervezése is a nevéhez fűződik. 
- Számomra ez az elismerés olyan, mint egy életműdíj. Nem azért dolgoztam, hogy díjakat kapjak érte, nem ezt a példát kaptam édesapámtól. Ő életében soha hivatalos elismerést nem kapott, a legsötétebb időszakokban tette a hite és a magyar szíve szerint mindazt jó keresztényként és magyarként mindazt, ami előttem példa volt - mondta Vitéz Sólyom Ferenc. 

Kép

- Nagyon fontosnak tartjuk, hogy elismerjük mindazon embereket, akik az elmúlt időszakban áldozatos munkát végeztek a közösségünkért, a megyénkért vagy kisebb közösségükért. Hiszen mindezt a munkát önerejükből, önkéntesen végzik, szabadidejüket, családjukat félretéve. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy egy-egy ilyen munkát elismerjünk – fogalmazott Bánné Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat elnöke.    

A díjakat a vármegyei közgyűlés napirend előtti pontjaként adta át a Vármegyei Önkormányzat elnöke és alelnöke. Minden évben a Wass Albert január 8-ai a születésnapjához legközelebb eső eseményén adja át a Vármegyei Önkormányzat az elismeréseket. 

Ez is érdekelhet

Közlekedési információk kedd reggel Miskolcon
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda információi szerint ma is sok helyen kell számítani útfelbontásra, kátyúzásra, elterelésre.
MINAP_indito_20250423-ot_02
Mérséklődik a kánikula, de nagyon erős lesz ma az UV sugárzás
MiskolcKörnyezet
Kedden eleinte felhős időre van kilátás, és kezdetben eső, záporok, zivatarok kialakulhatnak az északi tájakon. Délután már nem valószínű csapadék, a felhőzet felszakadozik, kisüt a nap.
JEZSU Szülők Akadémiája.
Nem a szeretet hiányzik, a jelenlétünkre is szükség van
MiskolcOktatásEgyház
A gyermekeik jövője érdekében áldozatokat hozni kész anyák és apák számára hatalmas kihívás megtalálni a mértéket, a legjobb módot és a kérdésre a választ, hogy “Hogyan legyünk JELEN a gyermekeink életében?"
Úttesten át, iskola mellett kacsázott el a kacsacsalád a Szinváig
MiskolcKörnyezet
A récemama és kiskacsái a Vologdai benzinkúttól indultak és a Zrínyi mellett érték el a patakot.