Ugrás a tartalomra

Még elketyegnek a társasházak

Létrehozva
Általánosságban 15 százalékkal emelkedtek a közös költségek Miskolcon, de a lapunk által megkérdezett társasházkezelő-tulajdonos szerint minimum 20 százalék lenne indokolt, különben belátható időn belül felélhetik tartalékaikat a közösségek.
Kép
Fotó: minap.hu

Szemcsák Miklós elmondta, jelentősen nőttek az anyagárak, és a szolgáltatásokért is magasabb díjakat számolnak fel a társasházakkal leszerződött szakemberek. A Központi Társasházkezelő Kft. tulajdonosa például találkozott olyan számlával, ahol az anyagár 120 százalékkal magasabb volt, mint tavaly. 
Drágultak a javítási költségek, ráadásul sokan - takarítók, karbantartók, villanyszerelők - katás vállalkozóként dolgoztak korábban, ezt az adózási formát azonban módosították, így ma már nem számlázhatnak társasházaknak. Megváltozott a vállalkozási forma, többen kft.-t alapítottak, így azonban árat kellett emelniük. De például a benzinköltségeket is megpróbálhatják beépíteni az árakba.
Erre a társasházaknak is reagálnia kellett, de a szakember szerint hosszútávon nem elégséges mértékű a közös költségek emelése.

- Az általános tapasztalat az, hogy a lakók 15 százalékokat emelnek, ami az egyik oldalról érthető, miután nekik sincs sok pénzük. Én azonban azt gondolom, hogy a 20 százalékos emelés is csak minimálisan fedezné azt a növekményt, amivel drágábban lehet ma megrendelni szolgáltatásokat - mutatott rá.

A lifttel rendelkező társasházakban "komolyan megdobja a költségeket a magasabb áramár". A kiadások akár 25-30 százalékkal emelkednek - a bevételi oldal viszont így "csak" 15 százalékkal nő, ha a közgyűlésen a tulajdonosok nem szavaznak meg nagyobb mértékű közös költségemelést.

Persze, akik szépen takarékoskodtak az elmúlt években, némi tartalékra tehettek szert. A Szemcsák Miklósék által kezelt társasházak elmondása szerint 2-3 millió forintot félre tudtak tenni, de még ez az összeg is belátható időn, 2-3 éven belül könnyen elkophat, amennyiben nem emelik a közös költséget legalább 20 százalékkal. De van, akinek nincs ennyi félretett pénze.

- Most még haladékot kaptak, el tudnak ketyegni a közösségek, de már a következő évi beszámolóban látni fogjuk, hogy bizony megkopott a társasház pénze.

Spórolni már nem igazán van min. Ha valóban sikerülne idén egy számjegyűre visszaszorítani az inflációt (ahogy azt a kormányfő előirányozta 2023-ra), akkor a társasházkezelő-tulajdonos szerint némileg helyre billenne a helyzetük, de a javításokat így is, úgy is el kell végezni, ami folyamatos kiadás az elöregedett lakásállománynál.

- Jelentős javulásra nem látok reményt. Úgy gondolom, hogy energetikai korszerűsítést célzó beruházásokra lenne szükség, amit támogatna az állam, vagy az önkormányzatok - utóbbiaknak erre most nincs pénze, előbbi valamiért nem akar költeni rá. Pedig megtakarítást így érhetnének el a lakóközösségek - vélekedett Szemcsák Miklós.

Ez is érdekelhet

Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.
Közeledik a határidő, eddig lehet jelentkezni az ingyenes szünidei gyermekétkeztetésre
MiskolcOktatás
Ingyenesen biztosítja a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére a miskolci önkormányzat a szünidőben – olvasható a miskolc.hu oldalon.