A NEG Nemzeti Energiagazdálkodási Zrt. (1126 Budapest, Tartsay Vilmos u. 10.) kérelmére, a Miskolc Vármegyei Kórház geotermikus energia ellátása céljából tervezett termelő- és visszasajtoló kutak kialakítására kapcsán, a területi környezetvédelmi hatóság (B.-A.-Z. Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály - 3530 Miskolc, Mindszent tér 4.) az előzetes vizsgálati eljárást lezárta és megállapította, hogy az előzetes vizsgálati dokumentációban foglaltak megvalósításához környezeti hatásvizsgálat lefolytatása nem szükséges.
A határozat teljes szövege – előzetes egyeztetést követően - 2023. március 19-ig megtekinthető a B.-A.-Z. Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályán (Miskolc, Mindszent tér 4. sz.), valamint Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Építési és Környezetvédelmi Osztályán (3525 Miskolc, Városház tér 8. sz.) – ügyfélfogadási időben - írja közleményében a Polgármesteri Hivatal.
Egy lépéssel közelebb a geotermikus fűtéshez a vármegyei kórház
Ez is érdekelhet
Újra megszépült a Kandia köz
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.