Ugrás a tartalomra

Fánkokkal gyűjtöttek össze több mint egymillió forintot a csípőficamos kislánynak Miskolcon

Létrehozva
Anyagi segítséget kapott az a család, akinek most tízéves gyermekének mozgásért felelős része még csecsemőkorában lebénult – számol be az RTL Híradó.

„Kiderült, hogy kétoldali csípőficama van Zsófinak, ami műtétet igényel. Az egyik oldalon tavaly májusban már elvégezték ezt a beavatkozást, és idén várjuk a másik műtétet” – mondta el az RTL Híradójának Zsófi anyukája.

A második beavatkozás után hosszú terápia következik, ám a foglalkozások nagyon drágák: óránként akár 25 ezer forintba is kerülhetnek, ami súlyos kiadást jelentene a családnak.

A terápia kiadásainak fedezéséhez járultak hozzá azok a fánkvásárlók, akik idén a Miskolc-szirmai cukrászdában vásároltak. Az üzlet minden évben segédkezik gyűjtésekben, idén pedig Zsófi miatt fogtak össze.

Zsófi támogatásának napján mintegy 3500 fánkot adtak el, ezzel 1 millió 200 ezer forintot sikerült összeszedni számára.

Ez is érdekelhet

Miskolc csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez
MiskolcKörnyezet
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez, amelyet a holland Fair Resource Foundation indított. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a műanyag cigarettaszűrők okozta környezeti problémákra.
A hőség elől akár ide is elmenekülhet
MiskolcSzabadidő
A belvárosban van egy olyan hely, ahol mindenkit szeretettel látnak. A Pontközpont hétköznapi napokon attól függetlenül is nyitva tart, hogy programjuk lenne. Nőknek, gyerekeknek és apáknak is szerveznek eseményeket.
Folytatódik Miskolc útfelújítási programja és a forgalomkorlátozások
Miskolc
A városban több helyen forgalomkorlátozásra, sávszűkítésre kell számítani, mert a Miskolci Városgazda munkatársai útfelújítást és más hibaelhárítási munkálatokat végeznek.
Folytatódik a Szentpéteri kapu felújítása Miskolcon - újabb forgalomkorlátozásokra kell készülni
Miskolc
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatja a közlekedőket, hogy a miskolci Szentpéteri kapun zajló burkolatfelújítás következő üteme megkezdődött.