Ugrás a tartalomra

Átadás előtt a görömbölyi rendelő

Létrehozva
Már csak a kormányhivatal engedélyére várnak, és azt követően birtokba vehető Miskolc-Görömbölyön a Bacsinszky utca 1. szám alatt működő orvosi rendelő – hangzott el pénteken délelőtt a felújított épület szemrevételezésén. Az eseményt Borkuti László, a városrész önkormányzati képviselője hívta össze azzal a szándékkal, hogy megnyugtassa a helyieket, akik már türelmetlenül várják a rendelő átadását.
Kép
Fotók: Mocsári László

„A felújított, akadálymentes épület nagyon impozáns látványt nyújt kívül-belül, és jól illeszkedik a városrész épített környezetéhez” - fejezte ki az épület kivitelezésével kapcsolatos elégedettségét Borkuti László.

Miklós Viktor, a miskolci polgármesteri hivatal főosztályvezetője elmondta, már a végéhez közelednek a használatba vételi engedélyeztetési eljárások, és egy-két héten belül megérkezhet a kormányhivatal engedélye is, utána pedig megkezdődhet a szolgáltatás visszatelepítése.

Kép

A főosztályvezető kitért arra is, hogy a 2017-ben indult projekt 2022 novemberében fejeződött be, a napelemmel kapcsolatos engedélyeztetések, illetve azok felszerelése és beüzemelése csúszott meg egy kicsit, amelyeket mostanra a szoros együttműködések révén sikerült elhárítani.

Maga az épület teljes egészében megújult, energetikai korszerűsítésen esett át, ami magában foglalja a homlokzat és a tető szigetelését, az összes nyílászáró, valamint a komplett tető cseréjét és a belső fűtési rendszer felújítását. Emellett az épület teljes belseje átalakult a padlótól a plafonig, az összes közműszolgáltatással érintett vezetéket is kicserélték. Miklós Viktor elmondta, bővítették az ingatlan alapterületét és egy plusz helyiséget is kialakítottak az épületben.

Kép

A kivitelezés 140 millió forint, vissza nem térítendő Európai Uniós forrásból valósult meg.

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.