Ugrás a tartalomra

Miskolc érted fejlődik: Stadion úti Sport Tagóvoda

Létrehozva
Mint arról a hét elején beszámoltunk: újra gyermekzsivajtól hangos a Stadion úti Sport Tagóvoda. A korszerű intézmény ezentúl több gyermeket képes fogadni.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Hétfőn vették ismét birtokba a gyermekek és az óvodapedagógusok a MIÓVI Stadion Sport Tagóvodát a mintegy másfél évig tartó felújítási munkálatok befejezése után. Az épületben belső infrastrukturális átalakításokat, fejlesztéseket, bővítéseket, energetikai korszerűsítést és akadálymentesítést valósítottak meg. Mindezek mellett csoportbővítés is történt, melynek következtében az óvodás korú gyermekek nevelése már nemcsak 4, hanem 5 csoportban valósulhat meg.

A Stadion Sport Tagóvoda energetikai felújításához azzal a céllal láttak hozzá még 2021 őszén, hogy az épületben tartózkodók hő- és komfortérzetét javítsák, valamint, hogy az energiafelhasználás csökkentésével az üzemeltetési-fenntartási költségek is lejjebb menjenek. Ennek mentén az összes belső nyílászárót kicserélték, de – a teljes gépészeti rendszer mellett – az épület padlóburkolatait és falfelületeit is felújították. Továbbá új, zárt rendszerű kétcsöves fűtési rendszerre cserélték a jelenlegit. Az épület fűtésszabályozását vezeték nélküli kommunikációval működő okos radiátorszelepekkel látták el. Nem utolsósorban a vizesblokkokat is átalakították és felújították.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Családi nap a Vörösmartyban. Fotó: Horváth Csongor
Családi napot tartottak a Vörösmartyban
MiskolcOktatásÉletmódSzabadidő
Ritka, hogy délután öt óra után még gyerekek nyüzsögnek egy iskola udvarán, különösen a tanév végén. A Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola családi napját azonban nem lehetett kihagyni: közel hatszázan érkeztek a rendezvényre.
Átadták a Szinva Irodalmi díjakat Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Szépírás kategóriában Markó Béla költő, értekező próza kategóriában pedig Margócsy István irodalomtörténész és kritikus vehette át idén a Szinva Irodalmi díjat. Az elismeréseket szerdán adták át ünnepélyes keretek között a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában.
Kezdődik a MEN, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Éjszakai közlekedési változásokat vezet be a Miskolci Egyetemi Napok idejére az MVK Zrt.