A cél az volt, hogy Magyarország szabad, európai, jóléti ország legyen - mondta az ellenzéki politikus a budapesti Batthyány-örökmécsesnél, hangsúlyozva, nemzetünk mindig is a kontinens nyugati feléhez tartozott kulturálisan, a magyarok zöme pedig egyetértett abban, hogy együtt kell tenni azért, hogy ne essünk ki a kontinens véráramából.
Hangsúlyozta: a földrész azon részén 1848-ra "lenyesegették" a felvilágosodás túlkapásait és modern polgári társadalmak épültek ki, szélesedő középosztállyal, fejlődő jogállamisággal, fejlődő jóléttel. Gyöngyösi Márton kiemelte: polgári társadalmat nem lehet fentről, rendeletekkel, szabályokkal létrehozni, "a hatalom polgári társadalmat építeni nem tud, szétverni viszont annál inkább, főleg, hogyha a hatalom mögött egy nagyobb létszámú orosz hadsereg is áll".
A Jobbik elnöke arról beszélt: az utóbbi évszázadokban a legtöbb alkalommal orosz fegyvereknek is köze volt ahhoz, ha eltiporták a magyar szabadságot. Ma Magyarországon egy olyan rezsim lehet hatalmon, amely nyíltan tagadja Európát, és helyette az oroszoknak gazsulál - jelentette ki a politikus, aki szerint nem gondolhatjuk, hogy "a háttérben nem köttettek már meg az alkuk, és nincsenek itt közöttünk azok, akik ismét bármikor behívnák az orosz seregeket". A szónok szerint Orbán Viktor célja egyértelmű, "ő ki akarja vezetni Magyarországot Európából, és az orosz érdekszférába akarja sorolni hazánkat".
Március 15. - Jobbik-elnök: ugyanazok a céljaink, mint 1848-ban
Létrehozva
Párhuzamot vont térségünk 175 évvel ezelőtti és mai helyzete között Gyöngyösi Márton pártelnök a Jobbik-Konzervatívok március 15-i megemlékezésén, szerdán, mondván, akkor is, ma is az volt a cél, hogy Magyarország ne kerüljön ki az európai nemzetek sorából, hanem azokkal együtt fejlődjön.
Ez is érdekelhet
"A hétszázát!" megelevenedett a múlt - történelmi emlékmenet Miskolcon
Nagy Lajos király születésnapjának 700. évfordulója tiszteletére, korabeli időutazásra hívták a miskolciakat a belvárosba, szombaton.
Először diadalmaskodtak a diósgyőri hölgyek
Labdarúgás: Simple Női Liga NB I., 11. forduló.
Az idősek kiberbiztonsága érdekében tartottak előadást a Városházán
A digitális tér veszélyeiről tartott tájékoztató előadást szépkorúak számára, dr. Rosinger Irma Nóra szakügyvéd, péntek délután, a miskolci Polgármesteri Hivatal Közgyűlési termében. A téma iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés.
A közönség alakítja majd
Hogyan vált Miskolc az 1956-os forradalom egyik legfontosabb vidéki központjává, és milyen emberi sorsok húzódtak meg a nagypolitikai események mögött? Dr. Kis József előadása kedden lesz.