Az ősszel meghozott kényszerű döntések alapján a téli hónapokban, a fűtési időszak alatt zárva tartott a Gárdonyi, a Görömbölyi és az Ady Művelődési Ház, illetve a Vasgyári Közösségi Ház - kezdődik a Miskolci Kulturális Központ közleménye. - A tavasz érkezésével azonban végre ismét megindul az élet ezen közösségi terekben: a Gárdonyi, a Görömbölyi és az Ady április 17-én nyitja meg újra kapuit, míg a Vasgyárban május 2. ez a dátum, innentől kezdve a házak minden korábbi szolgáltatása igénybe vehető. Ennek megfelelően az intézmények munkatársai már most várják mindazok jelentkezését, akik valamilyen programot szeretnének itt tartani - hívja fel a figyelmet az MKK.
Újra kinyitnak a Miskolci Kulturális Központ tagintézményei
Ez is érdekelhet

Ingyenes diákbérlet és ingatlangazdálkodás is terítéken a csütörtöki közgyűlés előtt
Újra összeül a város döntéshozó testülete, a közgyűlés munkáját ezúttal is élőben, folyamatosan frissülő tudósításunkban követhetik majd csütörtök reggel 7 órától.

Az elhurcolt minorita szerzetesekre emlékeztek
Több mint tizenegyezer szerzetest és apácát hurcoltak el az ötvenes években hazánkból. Miskolcról a minoritákat.

A játszva tanulás új színtere – fejlesztő játszóteret adtak át a GYEK-ben
A Csodalámpa Alapítvány támogatásával valósult meg a több mint tíz millió forintos játszótér-beruházás a GYEK-ben.

Új autókkal segíti a Mercedes-Benz Miskolc a Nyitott Ajtó Baptista Központot
A cég jelentős kedvezménnyel, beszerzési áron biztosítja a flottát a szervezetnek.