Ugrás a tartalomra

Párbeszéd: a tájban kell megtartani a vizeket

Létrehozva
A tájban kell megtartani a meglévő vizeket - mondta a víz világnapja alkalmából rendezett szerdai, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján a Párbeszéd társelnöke.

Szabó Rebeka hangsúlyozta, hogy a klímaválság miatt növekvő átlaghőmérséklet veszélyezteti a vízellátást, de Magyarországnak van lehetősége rá, hogy jobban vigyázzon a meglévő vizeire.
    
A téli, tavaszi árvizekből például biztonsági tartalékot lehet képezni, de jelenleg folyamatos az "ország lecsapolása és kiszárítása" - jelentette ki a politikus.
    
Azt a javaslatukat is ismertette, hogy a vízügyi igazgatóságoknak nem a Belügyminisztériumhoz kellene tartozniuk. Az ideális egy környezetvédelmi tárca lenne, de "ha már ez a minisztériumi struktúra van, akkor (...) az Agrárminisztériumnak ehhez több köze lenne" - érvelt.
    
Arra is kitért, hogy a mélyebben fekvő területeket el lehetne árasztani és például legeltetni lehetne rajtuk, nem pedig gabonát termeszteni.
    
Szabó Rebeka kijelentette, hogy nem szabad akkumulátorgyárakat hozni Magyarországra, mert "kiszárítják" az országot. A becslések szerint ha minden olyan gyár megépül, amiről tudni lehet, akkor egy budapestnyi ember vízfogyasztása terhelődik pluszban az országra - közölte a képviselő.
    
A víziközmű-hálózat annyira elhanyagolt, hogy mintegy nyolcvan százaléka kockázatosnak minősül, folyamatosak a csőtörések, és országos átlagban az ivóvíz húsz százaléka elfolyik a csöveken - sorolta a társelnök. Éppen ezért egy ütemezett, megvalósítható, átlátható, számonkérhető és nyilvános vízvezetékfelújítási tervet kellene készíteni - jelentette ki.

Ez is érdekelhet

Gáláztak a negyedik negyedben
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B-s bajnokság, 6. forduló.
Megállóhely-visszahelyezések a Szentpéteri kapuban
Miskolc
Kedden visszahelyezik az Álmos utca és a Levente vezér utca mindkét irányú buszmegállót oda, ahol eredetileg is volt az útfelújítás előtt.
A jogász válaszol: Érvénytelen feltételek a végrendeletben
Miskolc
Miskolci levélírónk az iránt érdeklődött, hogy a nagybátyja azon végrendeleti kikötése, mi szerint csak akkor örökli ő a házat, ha nem veszi el jelenlegi barátnőjét feleségül, érvényes-e?
Jó ügyért tettek a miskolciak
MiskolcKultúra
Megvan az eredménye annak a kezdeményezésnek, ami múlt héten zajlott a helyi könyvtárakban. A Lapról hangra elnevezésű versenyen csaknem kétszáz felolvasást szerveztek meg a miskolciak.