Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
A mai nap legfrissebb hírei a Miskolc Televízió válogatásában.

GYORSHAJTÓ

Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia a Gyár utcában. Az útszakaszon egy nagy sebességgel közlekedő személyautó csapódott a villanyoszlopnak. Később derült ki, hogy a sofőr szinte minden létező szabályt megszegett. Jogosítvány nélkül, lejárt műszakival hajtott gyorsan a lakóövezetben. 


NEM JÖN A TÁMOGATÁS

Az Európai Uniós támogatás jár Magyarországnak, jár a magyar embereknek, az Orbán-kormány politikája miatt azonban ezek a források nem érkeznek meg – mondta Varga László. Az MSZP elnökhelyettese szerint a miniszterelnök politikája zsákutcába jutott, ennek tudható be, hogy nincs megállapodás és nem érkeznek a források Magyarországra.


HÚSVÉTI HAGYOMÁNY

Tojásfát állítottak Felsőzsolcán az óvodások. A húsvéti program már hagyomány a településen. A közösségi program három évvel ezelőtt a járványhelyzet idején kezdődött. Azóta a helyiek ragaszkodnak hozzá. Ilyenkor a gyerekek megismerkedhetnek a kereszténység legnagyobb ünnepének történetével és húsvéti dalokat, mondókákat adnak elő.

Ez is érdekelhet

lánykérés Miskolci Rendvédelmi Technikum
Videón a megható fordulat a rendőreskü után: gyűrű is előkerült Miskolcon
Miskolc
A hivatalos programot egy megható lánykérés tette emlékezetessé.
Miskolc TV első adás
Akkor és most: Miskolc TV
Miskolc
A miskolci televíziózás néhány napja újabb mérföldkőhöz érkezett, a műsorszórás átköltözött az online térbe.
Látók és nem látók tandemeztek át Miskolcon
MiskolcSportVéleményEgészségSzabadidő
Különleges programot szervezett szombatra a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesülete.
Képgaléria
fotók: Horváth Csongor
A Bükk lábánál nyílt napoztak
MiskolcOktatásKultúraÉletmódSzabadidőKörnyezet
A Szent Ilona Cserkészcsapat szervezésében akadály- és ügyességi versenyeket tartottak a Bodnár Gábor Cserkészparkban.