Ugrás a tartalomra

Az aktív időskort szolgáló központot adtak át a Vármegyeházán

Létrehozva
A régióban egyedülálló Aktív Időskor Központ egy Miskolc belvárosában található közösségi tér, amely változatos, térítésmentesen igénybe vehető programokkal és szolgáltatásokkal várja a megye szépkorú lakosságát.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Nem csupán a központ megnyitó ceremóniáját rendezték meg hétfőn a Vármegyeházán, hanem maga az idősöknek kialakított közösségi tér is itt kapott helyet. Mint megtudtuk, abban az épületszárnyban, amely korábban a Kormányhivatalé volt és nem régen került a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat birtokába. 

Az ünnepélyes megnyitón Bánné dr. Gál Boglárka, a vármegyei közgyűlés elnöke örömét fejezte ki, amiért az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program finanszírozásával megvalósult együttműködés keretében, amelyet a BORA 94 Fejlesztési Ügynökség koordinál, az Aktív Időskor Központ a Vármegyeházára költözhetett. Ez az új központ is jól mutatja azt, hogy a magyar kormány és Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye is mennyire szívén viseli a szépkorúak sorsát, az idősek egészségét és a minőségi időtöltésüket – mondta bevezetőjében a közgyűlés elnöke. 

Kép

Kiemelte, az aktív időskor programban sok különböző elem van, az otthont adó fizikai tértől egy kis konditermen át az online felületekig. Erre a megnyitóra már az interneten is lehetett regisztrálni, sőt, az időseknek aktív közösségimédia profiljuk is van. 
Bánné dr. Gál Boglárka elmondta, hogy az Aktív Időskor Központ eredetileg már tavaly áprilistól működik, de eddig a Tiszáninneni Református Egyházkerület biztosította számukra a helyet. 

Kép

„Mi már akkor is nagyon szívesen láttuk volna a központot itt a Vármegyeházán, nagyon örülök, hogy most, egy évvel később, ez megvalósult. Mi számítunk a szépkorúakra és önök is számíthatnak ránk. Nem vendégségbe hívtuk ide önöket, hanem azért, hogy legyenek részesei a megyei önkormányzat életének. Önök közül sokan dolgoztak is ebben az épületben aktív éveikben, vagy a vármegyeházán vagy a kormányhivatalban. Most egy szép, megújult aktív időskor központot adhatunk át ma itt Önöknek” – ismertette a megjelent szépkorúaknak, akiknek még sok-sok tartalmas és aktív évet kívánt.

Kép

A vármegyei közgyűlés elnökének köszöntője után Filep Réka a BORA 94 Nonprofit Kft. vezető projektmenedzsere vetített előadással mutatta be a határokon átívelő projektet, melynek másik intézménye Kassán működik. „Mindkét határmenti megyében tendencia, hogy a lakosság öregszik, az emberek egyre tovább élnek, és szerettük volna a térségben élő szépkorúak nyugdíjas éveit minél szebbé tenni. Olyan programokat, lehetőségeket biztosítani számukra, amelyek által az idős éveiket hasznosan tudják eltölteni” – osztotta meg a koncepciót Filep Réka. Vázolta, beszerzésre kerültek különböző fitnesz eszközök is, amelyeket szabadon használhatnak, a hét két napján, kedden és csütörtökön a nyitvatartási időben. Valamint, önkéntesek segítségével számos programot szerveznek, az előadásoktól, a kreatív művészeti foglalkozásokon át a jógáig. Az idősek nagyon szívesen részt vesznek ezeken, nem ritka a túljelentkezés is egyes programokra. 

Kép

Surmann Antal a BORA 94 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója közölte a szépkorú hallgatósággal, hogy ha a szülei élnének, nekik sem kívánhatna jobbat, mint hogy legyen egy ilyen közösségük, ahol jó látni a mosolygós arcokat. Ez egy bíztató dolog, és ha csak egy kicsit is hozzá tudnak tenni az idősek aktív életéhez, az már megérte a munkát, mert az idősek megérdemlik ezt a gondoskodást.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Családi nap a Vörösmartyban. Fotó: Horváth Csongor
Családi napot tartottak a Vörösmartyban
MiskolcOktatásÉletmódSzabadidő
Ritka, hogy délután öt óra után még gyerekek nyüzsögnek egy iskola udvarán, különösen a tanév végén. A Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola családi napját azonban nem lehetett kihagyni: közel hatszázan érkeztek a rendezvényre.
Átadták a Szinva Irodalmi díjakat Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Szépírás kategóriában Markó Béla költő, értekező próza kategóriában pedig Margócsy István irodalomtörténész és kritikus vehette át idén a Szinva Irodalmi díjat. Az elismeréseket szerdán adták át ünnepélyes keretek között a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában.
Kezdődik a MEN, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Éjszakai közlekedési változásokat vezet be a Miskolci Egyetemi Napok idejére az MVK Zrt.
Szeles csütörtökre készüljünk, záporok is jöhetnek
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtök reggel még sok lesz a felhő, és szórványosan eső, zápor, helyenként zivatar várható. Később felszakadozik a felhőzet, de napközben gyakran megnövekszik a gomolyfelhőzet, és a Zemplén, Bükk térségben délután is előfordulhat helyenként zápor, esetleg zivatar.