Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Egy percben a nap legfontosabb eseményeiről.

Kedvezményes hitelek

A Széchenyi kártya népszerűsége az elmúlt két évben jelentősen megugrott. 2021-ben és 2022-ben megduplázódott az igénylések száma. A nehéz gazdasági helyzet ellenére a hazai kis- és középvállalkozások 2023-ban is tervezhetik a jövőt – erről beszélt Bókay Márton helyettes államtitkár Miskolcon.
 

Elkezdődött a felkészülés

A kormány nem tesz semmit a rekord infláció ellen - fogalmazott Varga László az MSZP megyei elnöke pénteken Városházán. A politikus Hiller István országgyűlési képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatót. Szó volt arról is, hogy a párt megkezdte a felkészülést a jövő évi önkormányzati választásra.

Központ aktív időseknek

Aktív Időskor Központot adtak át hétfőn a Vármegyeháza egyik épületszárnyában. A 60 év felettiek kikapcsolódását szolgáló központ tavaly a Palóczy utcán nyitotta meg kapuit egy Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program támogatásával. Mostantól az új helyen, hetente kétszer mozoghatnak vagy előadásokon és foglalkozásokon vehetnek részt az idősek.
 

Ez is érdekelhet

Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.
Képgaléria
Urnazárás
Választás 2026: Érkeznek az eredmények
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Este 19:00-kor befejeződött a 2026-os országgyűlési választás Magyarországon. Megkezdték a szavazatok összeszámolását.