Ugrás a tartalomra

Társadalmi egyeztetés indul a kormánytisztviselői bértábla módosításáról

Létrehozva
Társadalmi egyeztetés indul a kormánytisztviselői bértábla módosításáról, amelyet a közszolgálati szakszervezetek kezdeményeztek - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kedden az MTI-vel.
Kép
Fotó: 24.hu

A tervezet szerint a közszféra béremelése - az orvosok, ápolók, pedagógusok, rendőrök, katonák után - a központi és a területi igazgatásban dolgozó kormánytisztviselőkkel is folytatódna - írták.

A KTK tájékoztatása szerint a tervezetről még nincs kormánydöntés, a társadalmi és szakmai egyeztetést követően a kormány a jelenlegi háborús és szankciós helyzetben mérlegelni fogja az intézkedés hatásait.

A kormánytisztviselői bértábla legutóbb 2019-ben változott, a megyei és járási kormányhivatali tisztviselőknél legutóbb 2020. évben majd ezt követően 2022-ben volt átlagosan 10 százalékos emelés - olvasható a közleményben.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott bértábla nem a politikai és közigazgatási vezetők, hanem a náluk alacsonyabb szintű tisztviselőkre vonatkozik, a béremelés nem lenne automatikus, hanem lehetőség a munkáltatók részére - írták.

A tervezet szerint a béremeléshez a kormány költségvetési forrást oly módon biztosít, hogy elrendeli az álláshelyek 10 százalékának elvonását, és az ezáltal felszabaduló bértömeget nem vonja el, így az béremelésre lenne fordítható - közölte a KTK.
 

Ez is érdekelhet

A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a munkáspárt
Miskolc
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.
Negyedszer is kikaptak
MiskolcSport
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 4. forduló.
Régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés vasárnap
Miskolc
Ezúttal rendhagyó módon, az előző hétvégi ünnepek miatt, nem november első vasárnapján, hanem november 8-án rendezik meg a Miskolci Régiségvásárt, ami a megszokott közösségi közlekedési változásokkal jár.
Légy látható, maradj biztonságban! – Light Friday a Szinva teraszon
Miskolc
Az Országos Rendőr-főkapitányság országszerte huszonegy helyszínen, köztük a miskolci Szinva teraszon rendezte meg november 6-án, péntek este őszi balesetmegelőzési napját, a Light Friday-t, ahol a láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet, ami életet menthet.