Ugrás a tartalomra

Az energiaárak emelkedése nehézzé tette, de jelentős spórolást ért el a polgármesteri hivatal

Létrehozva
Jóval takarékosabban működik ma már a polgármesteri hivatal, amin csak tud, spórol az Ignácz Dávid jegyző által vezetett intézmény. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be csütörtökön.
Kép
Ignácz Dávid jegyző a sajtótájékoztatón: jóval takarékosabban működik a polgármesteri hivatal, mint a korábbi években. | Fotók: Mocsári László

Közel megduplázta saját bevételeit öt év alatt a miskolci polgármesteri hivatal: a 2017-es 44 millió forintról 2022-re mintegy 80 millió forintra emelte a bevételeit az intézmény - kezdte a jegyző. Ignácz Dávid hosszan sorolta a bevezetett takarékossági intézkedéseket, miután elmondta: a működtetés költségeit több mint 70 millió forinttal tudták lefaragni: a 2018-as 696 millió forintról 612 millióra - mindezt úgy, hogy a polgármesteri hivatal költségvetésére is komoly kihatással van az energiaárak drasztikus, csaknem háromszoros emelkedése, valamint a jelentős infláció.

Jelentős spórolást értek el például az irodaszereknél: míg 2019-ben 46 millió forintot költöttek ezekre, addig 2022-ben már csak 32 milliót.

Lefaragták az üzemanyagköltséget is: miközben mintegy 100 forinttal nőtt a benzin és gázolaj literjének ára, 12,5 millió forintra szorították vissza az éves "fogyasztást" a 2019-es 21,5 millióról.

A közüzemi díjak kifizetése a polgármesteri hivatal számára is "nagy problémát jelent" a jegyző elmondása szerint, de ezeket a költségcsökkentési intézkedésekkel sikerült valamennyire kompenzálni. Szemléltetésként Ignácz Dávid elmondta, hogy 2019-ben 85,5 millió forintot fizetett ilyen célra a hivatal - 2022-ben azonban már 222 millió forintot.

- Hiába húzzuk össze magunkat, hiába zártunk le épületeket, tartottunk igazgatási szünetet, ahol és amikor lehetett, csökkentettük az épületekben a hőmérsékletet, mégis majdnem háromszorosára nőtt a közüzemi költségek mértéke. Amit tehát az egyik oldalon megspórolunk, azt sajnos ezek elviszik - mutatott rá.

A takarékosság jegyében a polgármesteri hivatal igyekszik lehetőség szerint mindent belső szakemberekkel megoldani, és nem "külsősökre" bízni azokat. 2019-ben például havi szinten több mint két milló forintot fizetett ki a hivatal külsős ügyvédi irodáknak - ezt mostanra a tizedére, 200 ezer forint alá szorították. A peres ügyeket csaknem a felére redukálták.

És a harmadára csökkentették a papírfelhasználást is.

- Az elmúlt években elindítottunk egy előremutató, az önkormányzatok között egyedülálló példát az úgynevezett papírmentes hivatal bevezetésére, amiben a takarékossági mellett környezetvédelmi szempontok is közrejátszottak - mondta el Ignácz Dávid.

Kép
Jeviczki-Hegedűs Andrea csoportvezető a sajtótájékoztatót követő belsős képzésen, amit az e-ügyintézésről tartottak csütörtökön

Elektronikus aláírásokat használnak, lehetőség szerint már az összes belső dokumentumot így küldik ki, de a lakosság és a cégek számára is biztosítják az e-ügyintézést - tette hozzá Jeviczki-Hegedűs Andrea, a rendszer kialakításáért felelős Önkormányzati Igazgatási Osztály Jogi, Igazgatási és Szervezési Főosztály csoportvezetője. Mint mondta, a miskolc.hu és a magyarorszag.hu oldalról letölthető dokumentumokat ügyfélkapu vagy cégkapu segítségével nyújthatják be.

Vargha Tibor, az Építési és környezetvédelmi osztály Lakosságszolgálati Főosztályának vezetője azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy egyre nagyobb az igény a lakosság részéről is az elektronikus ügyintézés iránt, bár - jegyezte meg - fenn kell tartani a papíralapú ügyintézés lehetőségét is.

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.