Tóth Bertalan a pártja Facebook-oldalán közvetített tájékoztatón rámutatott: Orbán Viktor fizetését megduplázták, így a miniszterelnök ma már 5,7 millió forintot keres, a jegybankelnök fizetését 20 százalékkal emelték, így ő hatmillió forintot kap havonta, és a miniszterek fizetése is 650 ezer forinttal emelkedett tavaly. A kormány bejelentette azt is, hogy a minisztériumi tisztségviselők az eddigi 1,5 millió helyett akár 2 millió forintot is kaphatnak - tette hozzá.
"Ezekre valahogy mindig van pénz, ezzel nem várnak az uniós kifizetésekre, pedig a kormány és a jegybank - valljuk be - elég pocsék munkát végez, például elintézték, hogy egész Európában nálunk a legnagyobb az infláció, a boltokban brutális a drágulás, az emberek pénze egyre kevesebbet ér" - mondta Tóth Bertalan, rámutatva: a pedagógusok béremelését ezzel szemben a kormány az uniós források megérkezéséhez köti, miközben semmit nem tesz azért, hogy az EU feltételeinek megfeleljen.
Megjegyezte, a veszteséges Vodafone megvásárlására költött 323 milliárd forint pont elég lett volna a pedagógusok béremelésre.
Tóth Bertalan jelezte: az MSZP az elmúlt hónapokban többször kezdeményezte, hogy a pedagógusbéreket kössék a miniszterelnök, illetve a jegybankelnök fizetéséhez, de ezt a Fidesz elutasította. Ha azonban a minisztériumi tisztségviselők fizetésemelésére van pénz, akkor a pedagógusoké is megoldható - érvelt.
Elmondta: az MSZP törvényjavaslatának értelmében a pedagógus gyakornokok fizetésének el kell érnie a vezető kormányfőtanácsosok illetménysávjának a minimumát, vagyis a 600 ezer forintot. A pedagógus I. kategóriában dolgozóknak a minisztériumi osztályvezetők béréhez mérhető összeget, tehát legalább 700 ezer forintot, míg a pedagógus II., illetve a mestertanár és a kutatótanár kategóriában lévőknek a főosztályvezetők illetménysávjának legkisebb összegét, vagyis 800 ezer forintot kellene kapniuk.
"Ez a mi javaslatunk, mert úgy gondoljuk, hogy Magyarország jövője a gyerekeink oktatásán, vagyis a tanárok munkáján múlik" - fogalmazott az MSZP frakcióvezetője.
Emelné a pedagógusok bérét az MSZP
Ez is érdekelhet
A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a munkáspárt
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.
Régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés vasárnap
Ezúttal rendhagyó módon, az előző hétvégi ünnepek miatt, nem november első vasárnapján, hanem november 8-án rendezik meg a Miskolci Régiségvásárt, ami a megszokott közösségi közlekedési változásokkal jár.
Légy látható, maradj biztonságban! – Light Friday a Szinva teraszon
Az Országos Rendőr-főkapitányság országszerte huszonegy helyszínen, köztük a miskolci Szinva teraszon rendezte meg november 6-án, péntek este őszi balesetmegelőzési napját, a Light Friday-t, ahol a láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet, ami életet menthet.