Ugrás a tartalomra

A vakvezető kutyák képzését támogatnák

Létrehozva
Változatos programot szervez szombatra az első Miskolci Lions Klub és a miskolci Baráthegyi Vakvezető Kutya iskola a Szentpéteri kapuban található hipermarketben. A rendezvény célja a vakvezető kutyák képzését támogatása.
Kép

A vakvezető kutyák képzésének támogatására szerveznek jótékonysági gyűjtési akciót és vakvezető kutyashowt április 29-re, szombatra a Szentpéteri kapui hipermarketben. Az első Miskolci Lions Klub és a miskolci Baráthegyi Vakvezető Kutya iskola szervezésében megvalósuló program délelőtt tízkor kezdődik és délután kettőig tart, az akció elsősorban a vakvezető és mentő kutyák miskolci képzésének támogatására szolgál – írja közös közleményében a két szervezet. Emlékeztetnek, 2022-ben több mint félmillió forint értékben gyűltek össze adományok.

A program során az arra járó érdeklődők kipróbálhatják majd, hogy milyen lefedett szemmel vakvezető kutyával közlekedni, és találkozhatunk a legjobb vakvezetőkkel is. Emellett látássérült önkéntesek megmutatják a Braille- írást.

Az adományozók a bolt bejáratánál adhatják le adományaikat: elsősorban száraztápot, jutifalatokat, rágókákat, Labrador méretes pórázokat.

Ez is érdekelhet

Negyedszer is kikaptak
MiskolcSport
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 4. forduló.
Régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés vasárnap
Miskolc
Ezúttal rendhagyó módon, az előző hétvégi ünnepek miatt, nem november első vasárnapján, hanem november 8-án rendezik meg a Miskolci Régiségvásárt, ami a megszokott közösségi közlekedési változásokkal jár.
Légy látható, maradj biztonságban! – Light Friday a Szinva teraszon
Miskolc
Az Országos Rendőr-főkapitányság országszerte huszonegy helyszínen, köztük a miskolci Szinva teraszon rendezte meg november 6-án, péntek este őszi balesetmegelőzési napját, a Light Friday-t, ahol a láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet, ami életet menthet.
csőtörés
Csőtörés történt a Középszeren
MiskolcKörnyezet
Nyomásesés és vízhiány várható a Középszer utcában és a Testvérvárosok útja 28-38. közötti szakaszán.