Ugrás a tartalomra

Kéklámpások nyílt napja – társszerveivel tartja pénteken nagyszabású programját a rendőrség

Létrehozva
Pénteken kilenc és tizennégy óra között tartják a Miskolci Rendvédelmi Technikumban a Kéklámpások nyílt napját. A járműfelvonulással és rendőrzenekarral tarkított programok sorát a rendőrség mellett számos szervezet is gyarapítja majd. 
Preview Image
Mocsári László képgalériája egy korábbi nyílt napról

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság rövidesen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézettel, a Terrorelhárítási Központtal, a Készenléti Rendőrséggel, a Hívásfogadó Központtal, valamint a helyszínt biztosító Miskolci Rendvédelmi Technikummal karöltve viszi testközelbe a „kéklámpás” hivatásokat. Az érdeklődők az úgynevezett statikus és dinamikus programokból kedvükre válogathatnak, így a fegyverzettechnikai bemutatóktól egészen a kommandós akciókig terjedően kóstolhatnak bele a felvonultatott foglalkozások mindennapjaiba.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája egy korábbi nyílt napról

A Miskolc Televíziónak a vármegyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elárulta: a társszervek együttes összefogásától színes és tartalmas bemutatót remélnek a szervezők. Janasóczki Attila r. alezredes kavalkádjuk kínálatából előzetesen kiemelte azokat a komplex mentési gyakorlatokat, melyeket a rendőrök, a tűzoltók és a mentők együttes közreműködéssel imitálnak majd az érdeklőknek. Mindemellett tanulságosnak bizonyulhat – jegyezte meg a szakember – kipróbálni azokat az „ittas szemüveget”, melyeken keresztül az illuminált sofőrök látási és érzékelési képességeit szemléltetik majd.

Kép

S ha mindez nem bizonyulna elegendőnek: a gyerekeknek füstsátor, szolgálati kutyák és lovak, végül pedig a tűzoltók habparty-ja teszi feledhetetlenné a rendezvényt, amely bárki számára ingyenesen megközelíthető. 
 

Ez is érdekelhet

"Miskolcon nem nyithat újra a cementgyár"
MiskolcGazdaságKörnyezet
Polgármesterként minden törvényes eszközzel fel fogok lépni azért, hogy ne nyíthasson újra a cementgyár. Ebből nem engedek - jelentette ki a közösségi oldalára írt bejegyzésében Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Több ezer miskolcit ért el az italoskarton-kampány első szakasza
MiskolcKörnyezet
Sikeresen lezárult az Italos Karton Egyesülés (IKSZ) és a MiReHu Nonprofit Kft. együttműködésében megvalósuló miskolci szemléletformáló kampány első szakasza.
Nem csak az eső miatt árasztotta el víz a Búza teret (frissítve!)
Miskolc
Csőtörés történt a forgalmas útszakaszon csütörtök délután.
Képgaléria
Útfelújítás az Avason
Avasi útfelújítás – van, ahol már a második sávot is újraaszfaltozták
Miskolc
Nagy volt a mozgás csütörtökön az Avasi Gimnázium környékén, dolgoznak a munkagépek, új aszfaltréteget kap a forgalmas útszakasz. A Mendikás dűlő tetején rendészek tájékoztatják az autósokat.