Ugrás a tartalomra

Szeretet, jó szándék és esély – rajzaikkal tettek ezekért

Létrehozva
Csütörtök reggel az esélyegyenlőség világnapja alkalmából nyílt rajzkiállítás a polgármesteri hivatalban.
Preview Image
Mocsári László képgalériája a kiállításról

Mindennek alapötletét a MIÓVI Dózsa György úti tagóvodája szolgáltatta, amelynek csemetéi az autizmus világnapja alkalmából az egy hónapja tartott belvárosi flashmobon szerzett élményüket vetették nemrégiben papírra. Kerek Judit civil és esélyegyenlőségi referens a Miskolc Televíziónak felidézte: ennek nyomán született a gondolat a városházán, hogy az alkotói felhívást az április elején kék zászlócskáikat a „Tavaszi szél vizet áraszt” kezdetű népdalra lobogtató kicsiken túlra is kiterjesszék, így a Szent István téren akkor ugyancsak fellépett nyugdíjas közösségeket is felkérték: örökítsék meg impulzusaikat.

Kép

Különbözünk, de egyenlőek vagyunk – a többi közt erre hívják fel a figyelmet az érintettek, valamint a velük foglalkozó intézmények és szervezetek május 5-én, az esélyegyenlőség világnapján. Ezen a napon világszerte számos programot és figyelemfelhívó akciót szerveznek, hogy a speciális szükségletű embereket és más, sérülékeny csoportok tagjait közelebb hozzák a társadalom többi tagjához.

Kép

Majd az igazán bőséges tárlat érdekében végül bevonták a város esélyegyenlőségi programjában érintett intézményeket is: a Miskolci Autista Alapítványt, a Napfényt az Életnek Alapítvány Átmeneti Szállót, a Szeretet Alapítvány „Csilla bárónő” Szeretetotthonát, az Észak-Keleti Átjáró Egyesület Perecesi Tanodáját, a lyukóvölgyi Máltanodát, valamint a MESZEGYI Őszi Napsugár Otthonát és Aranykor Idősek Otthonát.

Kép

A kiállítást megnyitó Varga Andrea szerint a puszta figyelemhíváson túl azért is óriási a jelentősége egy-egy ehhez hasonló alkalomnak, mert ilyenkor megtanulhatjuk értékelni a különböző hátrányokkal küzdő, sérülékeny embertársainkat. Az alpolgármester köszöntőjében hangsúlyozta: Miskolc kézzel foghatóvá és tapinthatóvá, mindennapi életünkben is élő valósággá szeretné tenni azt a fajta együttgondolkodást, amely felismeri a papírokon kirajzolódó szeretetet és jó szándékot.

Kép

A vizuális élményhez a zenei aláfestést a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola növendékei szolgáltatták. A nyolcparavános tárlat május 4. és 12. között látogatható a polgármesteri hivatal aulájában.

Ez is érdekelhet

Régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés vasárnap
Miskolc
Ezúttal rendhagyó módon, az előző hétvégi ünnepek miatt, nem november első vasárnapján, hanem november 8-án rendezik meg a Miskolci Régiségvásárt, ami a megszokott közösségi közlekedési változásokkal jár.
Légy látható, maradj biztonságban! – Light Friday a Szinva teraszon
Miskolc
Az Országos Rendőr-főkapitányság országszerte huszonegy helyszínen, köztük a miskolci Szinva teraszon rendezte meg november 6-án, péntek este őszi balesetmegelőzési napját, a Light Friday-t, ahol a láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet, ami életet menthet.
csőtörés
Csőtörés történt a Középszeren
MiskolcKörnyezet
Nyomásesés és vízhiány várható a Középszer utcában és a Testvérvárosok útja 28-38. közötti szakaszán.
Halotti maszkkal lett teljes
MiskolcKultúra
Somlay Artúr relikviájával gazdagodott a Színészmúzeum, ahol november 6-án átadták a vitrint. A program a Páholynyitogató előadássorozathoz kapcsolódott.