Hozzáteszik, a Patak utcai, valamint az Európa téren és a Hősök terén található mélygarázsokban az általános rend szerint kell majd fizetni a parkolásért.
Díjmentes parkolás Miskolc város napján
Létrehozva
Ingyenesen használhatják az autósok a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. által üzemeltetett felszíni fizető várakozási területeket és a Régiposta utcai parkolóházat május 11-én, Miskolc város napján - hívja fel a figyelmet közleményében a városháza.
Ez is érdekelhet
Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.