Ugrás a tartalomra

Kunhalmi Ágnes: az MSZP nélkül jövőre Miskolcon sem nyerhető meg az önkormányzati választás az ellenzéknek

Létrehozva
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) Miskolcon is ismertette a háztartások mentésére megalkotott ötpontos csomagját. A pénteki sajtótájékoztatón a párt társelnöke a rendszerrel szembeni bástyának nevezte a várost, melyet szerinte az ellenzéknek jövőre meg kell őriznie. 
Kép
Fotók: Mocsári László

Miután érdemben nem csökken az infláció, sőt, kiugróan magas a környező országokhoz képest, teljesen világossá vált – fogalmazott az MSZP elnökhelyettese –, hogy nem a „brüsszeli szankciók”, sokkal inkább Orbán Viktor az oka, hogy egy-egy bevásárlás már-már luxuskategóriába esik.

A pénz nem jön, csak megy

Varga László pártja akciótervét bemutatva hangsúlyozta: az alapvető élelmiszerek ÁFÁ-jának nulla százalékra szállítására volna mindenekelőtt szükség; egyúttal a kiskereskedelemben az élelmiszereket sújtó, több mint négy százalékos különadót is el kellene törölni a családok helyzetének könnyítése érdekében.

Kép

Akárcsak – mutatott rá az MSZP megyei elnöke, egyben a párt elnökhelyettese – az árstop okozta hátrányt súlyosan elszenvedő, hazai tulajdonú kisboltoknak biztosított támogatást sem volna szabad a központi költségvetésből kispórolni. Varga László ismertette még azon élelmiszerkártya-javaslatukat is, amivel közel háromszázezer nehéz sorsú családot tudna havi húszezer forintos célzott támogatással megsegíteni az állam.

Javaslatcsomagjuk keretében a nyugdíjak ötszázalékos emelését is sürgetik még a szocialisták. Minderre a politikus szerint bőven volna fedezet, ugyanis a kontinensen rekordmértékűnek számító ÁFA és a kirívóan magas infláció révén folyamatosan jelentős bevételekhez jut az állam.

Az MSZP nélkül nem megy

A „nemzeti együttműködés fideszes rendszerével” szemben álló, szabad városként jellemezte az MSZP társelnöke Miskolcot, aki szerint az rengeteget nyert a 2004-es EU-s csatlakozással. Kunhalmi Ágnes úgy látja, mindent el kell követnie a demokratikus ellenzéknek és saját pártjának ahhoz, hogy a vármegyeszékhely egy „humánus és demokratikus bástya” maradhasson.

Kép

Fontos – húzta alá –, hogy a városlakók átérezzék a jövőre esedékes önkormányzati választások súlyát. A pártvezető szerint a kormánypártok autoriter, egyre inkább kiteljesedő, függőségi rendszereit kiépítő, szélsőjobboldalra tolódó rendszerének csak a Miskolchoz hasonló városok és városvezetések képesek megálljt parancsolni. Az országgyűlési képviselő egyúttal leszögezni igyekezett: MSZP nélkül nálunk sincs sikeres helyi választás. 

Miskolc nélkülöz, de megy

A várost vezető hatpárti frakció vezetője, egyben az MSZP miskolci elnöke mondandójában kifejtette, hogy a gazdasági nehézségek nem csupán a családokat és a nyugdíjasokat sújtják – legalább ennyire kitettek annak az önkormányzatok is.

– Semmilyen hatalmat nem akar a Fidesz saját magán kívül, aminek olyan gazdasági céljai volnának, melyeket akár a kormány ellenében is meg tudna valósítani – hangzott el a sajtótájékoztatón. Simon Gábor szerint az önkormányzatnál mindent elkövetnek – hogy, ha nehezen és takarékosan is, de – a város működőképességét és fejlesztését fenntartsák.

Kép

Teszik mindezt úgy – taglalta a várospolitikus –, hogy a kormányzat 2020-ban egyebek mellett elvonta azt az évenkénti mintegy félmilliárd forintos tételt, amit addig közösségi közlekedésére fordíthatott Miskolc. Simon Gábor végezetül arról számolt be, hogy megkezdték a felkészülést az egy esztendő múlva tartandó helyhatósági voksolásra, így továbbra is keresik az együttműködést a polgármester mellett az ellenzéki pártokkal.

Ez is érdekelhet

Légy látható, maradj biztonságban! – Light Friday a Szinva teraszon
Miskolc
Az Országos Rendőr-főkapitányság országszerte huszonegy helyszínen, köztük a miskolci Szinva teraszon rendezte meg november 6-án, péntek este őszi balesetmegelőzési napját, a Light Friday-t, ahol a láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet, ami életet menthet.
csőtörés
Csőtörés történt a Középszeren
MiskolcKörnyezet
Nyomásesés és vízhiány várható a Középszer utcában és a Testvérvárosok útja 28-38. közötti szakaszán.
Halotti maszkkal lett teljes
MiskolcKultúra
Somlay Artúr relikviájával gazdagodott a Színészmúzeum, ahol november 6-án átadták a vitrint. A program a Páholynyitogató előadássorozathoz kapcsolódott.
Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.