Ugrás a tartalomra

Ilyen még nem volt: a miskolci választók véleményezhetik a választási körzeteket

Létrehozva
A korábbi évek gyakorlatával ellentétben idén a miskolciak lehetőséget kapnak a körzethatárok véleményezésére - jelentette be Ignácz Dávid jegyző csütörtökön.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A jelenleg még érvényben lévő miskolci egyéni választókörzeteket 2019-ben "rajzolták" meg, azonban - ahogy azt a jegyző térképeken is mutatta - több "egészen furcsán" alakult. Benyúlások, kiszögelések, megosztott paneltömbök, hogy csak a tipikus eseteket említsük. (A térképet ITT is böngészhetjük)

Konkrét példákat is említett Ignácz Dávid: a Tizeshonvéd utca egyik tízemeletes paneltömbjében az első három lépcsőház a 10-es választókerülethez, a többi a 13-ashoz tartozik. Aztán: a 11-es körzet magába foglal egy-egy belvárosi, vasgyári és miskolctapolcai részt. A Győri kapui Bársony János utcában a 41-47. szám közötti rész más körzethez tartozik, mint a 39-es lépcsőház. Maga a Győri kapu egyébként egy külön választókerület, mint a tőle leágazó utcák. A Kőporos 1-11. nem egy választókerületbe tartozik, mert a 9-es számot külön vették valamiért. Vagy például Diósgyőrben a Kiss tábornok utca más körzethez tartozik, mint a belőle leágazó utcák.

A jegyző úgy fogalmazott, vissza kell nyerni a városrészek egységességét a körzetek kialakításánál.

- Ebben pedig figyelembe kell venni a lakosság véleményét, meglátásait, kritikáit is. Erre korábban még soha nem volt példa - húzta alá Ignácz Dávid.

Kép

Törvényi kötelezettségének tesz eleget egyébként a miskolci polgármesteri hivatal jegyzője a választási körzethatárok felülvizsgálatával. A jövő júniusi önkormányzati választás előtt el kell végezni ezt a feladatot, azonban - a korábbi évek gyakorlatával ellentétben - idén tehát a miskolciaknak is lesz módja a körzethatárok kijelölésének véleményezésére.

Mint megtudtuk, a Nemzeti Választási Iroda szeptember 1-jéig megállapítja a lakosságszámot, amit közöl az önkormányzatokkal. Ez ad majd aztán alapot ahhoz, hogy a jövő évi önkormányzati választások egyéni választókerületeinek struktúráját, rendszerét kialakítsák Miskolcon is november 30-áig.

A jegyző rámutatott: az önkormányzati egyéni választókerületeket úgy kell kialakítani, hogy azok egységesek legyenek, területileg egybefüggjenek, és az egyes körzetek lakosságszámában 15 százaléknál nem lehet nagyobb az eltérés.

Ignácz Dávid végül elmondta, hogy a következő egy hónapban a valasztas@miskolc.hu e-mail címre várják a miskolciak véleményét, kritikáját, de leadhatják papíralapon is a Városház tér 8. szám alatti Polgármesteri Hivatalban az ügyfélszolgálaton.

Hivatalos bejelentés még nem történt, de feltételezések szerint jövő év június 9-én tarthatják az önkormányzati választást. Ezt támasztja alá, hogy az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Svédország közleménye szerint június 6. és 9. között kell megtartani a 2024-es európai parlamenti választásokat. Mivel az Országgyűlés tavalyi döntése nyomán az EP-választással egy napon rendezik jövőre az önkormányzati választásokat is, így feltételezhetően június 9-én, vasárnap járulhatunk az urnákhoz.

Ez is érdekelhet

Petíció indult a papszeri öregmúzeum megmentéséért
Miskolc
Fedor Vilmos, a Szinva Örökség Napok alapítója, Miskolc díszpolgára a csütörtöki közgyűlés kezdete előtt kért szót, hogy bemutassa a „Mentsük meg a papszeri öregmúzeumot!” elnevezésű kezdeményezést. Felszólalásában Miskolc egyik legjelentősebb műemlékének megmentéséhez kért támogatást.
Képgaléria
Fehér bot világnapja a Szentpáliban
Szemkötőt kaptak a jövő pincérei – különleges órát tartottak a Szentpáliban
MiskolcÉletmódEgészség
A Fehér Bot Nemzetközi Világnapja alkalmából a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány munkatársai meglátogatták a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolát. A 11. évfolyamos pincér tanulóknak való gyakorlatokat mutattak be, emellett kipróbálták, hogy milyen vakon közlekedni.
Decembertől közvetlen München–Miskolc járatot indít az osztrák vasúti társaság
MiskolcVilág
Az osztrák állami vasúttársaság, az ÖBB szerdai tájékoztatása szerint a decemberi menetrendváltástól, vagyis december 13-tól Railjet vonatok közlekednek majd München és Miskolc között - adta hírül a Telex, a Public Transport Fan Facebook-oldal bejegyzése alapján.
Kétszer is összecsapnak a Macik és a Bikák
MiskolcSport
Jégkorong: pénteken és vasárnap egyaránt a sereghajtóval találkoznak a piros-fehérek.