Ugrás a tartalomra

Egy hét múlva nyitnak a strandok Miskolcon 

Létrehozva
Május 27-én megnyithatja kapuit a Selyemréti Strandfürdő és a miskolctapolcai strandfürdő is. Gyermeknap alkalmából színes programokkal várják a kicsiket. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, egy hét múlva, a pünkösdi hosszú hétvégén nyitnak a szabadtéri fürdők Miskolcon. A vendégek fogadására gőzerővel készülő létesítményekben Szopkó Tibor alpolgármester pénteken délelőtt tartott bejárást Németh Judittal, a Miskolci Fürdők Zrt. ügyvezető igazgatójával. Ott jártunkkor is éppen végezték a kertészeti munkákat, valamint a medencék előkészítését, takarítását a Városgazda munkatársai. De javítják a burkolati hibákat is, és Selyemréten a főépület belső tereit is újrafestik.  

Kép

- Jövő héten szombaton megnyitjuk a Selyemréti és a Miskolctapolcai Strandfürdőt is. A nyitvatartási idő változatlan, azaz Selyemréten már reggel 6 órától várjuk az úszni vágyókat és este nyolc órakor zárjuk a kapuinkat, a miskolctapolcai strandfürdő délelőtt 9 órától, este 6 óráig fogad vendégeket. A hosszú hétvége leginkább a gyerekekről szól majd, színes programokkal, vidám játékokkal, foglalkoztatókkal, táncházzal, élő muzsikával készülünk valamennyi fürdőnkben – ismertette lapunknak Németh Judit.  

Kép

A szabadtéri fürdők újranyitása a miskolciak szempontjából nagyon fontos lépés, a városvezetés elkötelezetten dolgozott ennek megvalósulásáért – erről már Szopkó Tibor alpolgármester beszélt. Elmondta, a tervek szerint az említett két létesítmény szeptember első hétvégéjéig fogadja a vendégeket. 

Kép

 - Az energiaválság némileg enyhült, a tervezettnél már alacsonyabb az energiaköltsége ezeknek a fürdőknek. Azon dolgozunk, hogy az év legnagyobb részében tudjanak üzemelni a különböző fürdő és strandlétesítmények Miskolcon. Nemcsak elkötelezettek vagyunk, hanem súlyos forrásokat is fordítunk erre a célra – hangsúlyozta Szopkó Tibor.  

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.