Ugrás a tartalomra

A kormány ne tegye tönkre a védőnői hálózatot

Létrehozva
Az LMP felszólítja a kormányt, hogy ne elvegye az önkormányzatoktól a védőnői hálózatot, hanem biztosítson megfelelő anyagi forrásokat számukra, hogy a szakma még inkább el tudja látni gondoskodó szerepét.
Kép
Fotó: MTI

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint a kormánynak be kell fejeznie az ámokfutását. A szociális ágazatban rengeteg probléma volt eddig is a rossz kormányzati politika miatt, elsősorban azokat kellene minden erővel orvosolnia és nem a még jól működő védőnői rendszert tönkre tenni - olvasható a párt pénteki közleményében. 

A magyar védőnői rendszer a magyar szociális ágazat egyik utolsó olyan szegmense, ami világszinten is kiemelkedő teljesítményt nyújt. Ehhez az kellett, hogy az önkormányzatok erőn felül támogatták a védőnőket külön juttatásokkal és lakhatással. Ez került most veszélybe, mert a védőnők feletti munkavállalói jogokat a kormány törvénymódosítása miatt július elsejétől elveszik az önkormányzatoktól és a megyei irányító kórházakhoz kerülnek, ami bizonytalanságot és bércsökkenést hozhat - írják.

Alig másfél hónap van a váltásig, de sem a védőnők, sem az önkormányzatok nem látnak tisztán a jövőről. Eddig az önkormányzatok sok esetben adtak többféle béren kívüli juttatást, ami ösztönző volt, hogy a szakemberek akarjanak védőnőnek állni. A kormányzati megszólalásokból az derül ki, hogy a szakma államosításával a védőnők rosszul fognak járni, és a fizetésük nemhogy nőne, de jelentősen, akár százezer forintos mértékben csökkenhet, ami elfogadhatatlan - állítja Hohn Krisztina, az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője.

Ez is érdekelhet

Légy látható, maradj biztonságban! – Light Friday a Szinva teraszon
Miskolc
Az Országos Rendőr-főkapitányság országszerte huszonegy helyszínen, köztük a miskolci Szinva teraszon rendezte meg november 6-án, péntek este őszi balesetmegelőzési napját, a Light Friday-t, ahol a láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet, ami életet menthet.
csőtörés
Csőtörés történt a Középszeren
MiskolcKörnyezet
Nyomásesés és vízhiány várható a Középszer utcában és a Testvérvárosok útja 28-38. közötti szakaszán.
Halotti maszkkal lett teljes
MiskolcKultúra
Somlay Artúr relikviájával gazdagodott a Színészmúzeum, ahol november 6-án átadták a vitrint. A program a Páholynyitogató előadássorozathoz kapcsolódott.
Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.