Barkóczi Balázs a DK Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón elmondta, lesznek koncertek, gyerekprogramok, "és még a DK politikusaival is lehet találkozni; a családi rendezvényekre mindenkit szeretettel várunk, DK-sokat és nem DK-sokat egyaránt".
Az országgyűlési képviselő kijelentette: "összetartó, élő és aktív közösség vagyunk, a szabadidőnkben is szívesen találkozunk, ez tett minket az ország legnagyobb ellenzéki közösségévé, amely mögött már több mint egymillió-egyszázezer szavazó áll".
Véleménye szerint az összetartó közösségnek köszönhetően vált a DK az ország egyetlen kormányzóképes ellenzéki erejévé, és "ennek köszönhetően fogjuk elérni azt is, hogy ne az árak, hanem a bérek és a nyugdíjak emelkedjenek Magyarországon" - mondta.
A DK az ország 24 pontján tart majálist a hétvégén
Ez is érdekelhet
Csőtörés történt a Középszeren
Nyomásesés és vízhiány várható a Középszer utcában és a Testvérvárosok útja 28-38. közötti szakaszán.
Halotti maszkkal lett teljes
Somlay Artúr relikviájával gazdagodott a Színészmúzeum, ahol november 6-án átadták a vitrint. A program a Páholynyitogató előadássorozathoz kapcsolódott.
Kellenek az akciógólok
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.