Ugrás a tartalomra

Megvonás-csomag helyett valódi ajándékcsomagot kért Hegedűs Andrea a parlamentben

Létrehozva
A Demokratikus Koalíció helyi politikusa keddi napirend utáni parlamenti felszólalásában azt a kérdést fogalmazta meg, hogy mit tesz a kormány azért, hogy a miskolci intézmények ősszel és télen ne kerüljenek lehetetlen helyzetbe?

– A város programözönnel ünnepli a jubiláló intézményeit, hívta fel a kormánypárti képviselők figyelmét a politikus. – A kormánynak mi a terve, milyen ajándékcsomaggal készül a szülinaposokat megajándékozni – szegezte a kérdést a képviselőknek Hegedűs Andrea.

A jubiláló intézményeket felsorolva így szólt a politikus: vegyék elő a naptárjukat és jegyezzék fel, hogy miért szükséges a kincstárajtót kinyitni. 200 éves hazánk első kőszínháza, a Miskolci Nemzeti Színház, 160 éve épült a város egyetlen megmaradt Zsinagógája, nem lehet megfeledkezni Miskolc jelképéről, az Avasi kilátóról sem, melyet 60 évvel ezelőtt avattak fel és vele egy időben alakult a Miskolci Szimfonikus Zenekar, 50 éves a „magyar Woodstock”, vagyis a diósgyőri rockfesztivál, 40 éves a Miskolci Állatkert, 30 éves a Miskolci Csodamalom Bábszínház, 10 éves a Pannon-tenger Múzeum.

Hegedűs Andrea kiemelte: 2023 Miskolcon a kultúra éve. Ritkaság az, amikor egy városban annyi rendezvény és évforduló van, mint idén Miskolcon. Majd megjegyezte, hogy a város mindig is az ország egyik legkimagaslóbb kulturális és szellemi bástyája volt. Idén ezek a magaslatok még inkább láthatóvá válnak, hiszen több kulturális intézmény egységesen jubilál. – Ezt a ritka évfordulós találkozást igazi programkavalkáddal ünnepeljük meg. Miskolc érezhetően pezseg, megtelt élettel. A nyolc ünnepeltnek nem csak torta dukál gyertyával, konfettivel, lufival, köszöntő kártyával, hanem ajándék is! – hívta fel ismételten nyomatékosan a figyelmet Hegedűs Andrea.

Az előzményekre emlékeztetve a politikus elmondta, hogy a kormány a Jegybank elnöke által is nemlétezőnek nevezett háborús inflációra hivatkozva olyan magasra emelte az energiaárakat, hogy szó szerint a vér is meghűlt az ereinkben! Igen, szó szerint, mert a tízszeresére szökő távhődíjat lehetetlen volt a közintézményeknek kigazdálkodni! Egymás után zártak be az uszodák, a könyvtárak, a sportközpontok! S a dominóelv alapján a kultúra bástyái is sorra dőltek el.

A politikus rámutatott, hogy az elkeserítő körülményekre a kormány vállrándítással válaszolt: „Oldják meg! – üzenték a kolostorból, a kályha melege mellől, ahol nem lámpással, vagy mobillal világítanak.” Majd a következő kérdést intézte a képviselőkhöz: Mit tesz a kormány, hogy ne kerüljenek ezek az intézmények ismételten ennyire lehetetlen helyzetbe? Hogyan fognak segíteni?

Hegedűs Andrea felszólalásában megköszönte Miskolc művészeinek, gondolkodóinak, szellemi nagyságainak, hogy töretlenül kitartottak és kitartanak, és védelmezik a kulturális életet.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.