Ugrás a tartalomra

A történelmi Avas fejlesztéseiről egyeztettek

Létrehozva
Folyamatosak a fejlesztések a történelmi Avason, az eddigi eredményekről és a tervekről egyeztettek azon a kerekasztal-beszélgetésen, amit a miskolci önkormányzat szervezett a "Zöld város kialakítása Miskolc belváros-történelmi Avas akcióterületén" című TOP-projekt keretein belül "Élj ZÖLDen!" címmel hétfő délutánra az Avasi Bortanyára.
Kép
Fotók: Mocsári László

Az előadások fókusza a zöld fejlesztésekre irányult, a városháza szakemberei ilyen szemszögből vizsgálták az eddig megvalósult fejlesztéseket, de szót ejtettek a tervezett beruházásokról is.

Miután szervezőként Rab Zoltán, a Bács-Szakma Non-profit Közhasznú Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a megjelenteket, Szopkó Tibor alpolgármester nyitotta meg a beszélgetést. Kiemelte: a városvezetés számára kiemelt fejlesztési terület a történelmi Avas, ezt a már megvalósult projektek is bizonyítják.

- Miskolc történelmében korábban soha ennyi fejlesztési forrást nem fordítottak erre a területre. Büszkék vagyunk arra, hogy számos módon és több területen szebbé tudjuk varázsolni a történelmi Avast. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy Miskolcnak ez a terület az egyik legnagyobb büszkesége - fogalmazott.

Kép

Az alpolgármester hozzátette, Miskolcnak minden adottsága megvan ahhoz, hogy 20 éven belül hazánk egyik legélhetőbb nagyvárosa legyen. Ennek egyik alapkritériuma a zöld környezet megőrzése, zöld fejlesztések megvalósítása. Szopkó Tibor hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Miskolc bekerült a kiválasztott száz európai város közé, és ennek köszönhetően közvetlen uniós pluszforrások bevonásával felgyorsulhatnak a klímasemlegesség elérését célzó városi törekvések.

Az Avas, mint zöldterület köszöni szépen, jól van - hangsúlyozta a város főépítésze. Szunyogh László az Avassal kapcsolatos főépítészi stratégiáról szólt, hangsúlyozva: amikor valamilyen fejlesztésben gondolkodnak a városrész kapcsán, akkor sohasem a zöldterületek csökkentése a cél.

Kép

Úgy fogalmazott, egy "multifunkcionális heggyé" vált az Avas, ahol találkozik a művészet, a gasztronómia, a borkultúra, ugyanakkor a központi terület - a Horváth-tető és a kilátó - megközelíthetőségén lehet javítani. Ilyen irány lehet a Kálvária-domb és a pincesorok összekötése, de sokat javítana a helyzeten a tervezett kötélpálya megépítése is.

Ezek azonban már a következő uniós fejlesztési ciklus tervei. Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője elmondta, az előző ciklusnak az utolsó évébe léptünk. Az eredmények: átadták a Horváth-tetőt, megújult a Bortanya és a bormúzeum, az Avasi Kilátóban már szintén dolgoznak, és nemsokára átadják a munkaterületet a kilátó előtt épülő étteremnek. Illetve várhatóan még idén egészen a kilátóig felújíthatják a Mendikás utat.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.