Ugrás a tartalomra

Pályázat civil és nyugdíjas szervezetek támogatására

Létrehozva
Elsősorban hátrányos helyzetbe került családokat támogató programokra lehet pályázni, írja tájékoztatójában a miskolci önkormányzat. Pályázni június 12-ig lehet.
Kép
Fotó: pixabay.com

Szociális feladatot ellátó civil szervezetek és nyugdíja szervezetek 2023. évi támogatására hirdet pályázatot  Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Egészségügyi, Szociális és Környezetegészségügyi Bizottsága.

A közlemény szerint támogatásra olyan miskolci székhelyű, Miskolc város közigazgatási határain belül működő – szociális, fogyatékosügyi jellegű feladatokat ellátó – jogi személyiséggel rendelkezők pályázhatnak, akinek cégbírósági vagy más nyilvántartási kötelezettségük van és nyilvántartott tevékenységi körükbe tartozik a pályázatban feltüntetett cél. 

A felhívás lehetővé teszi még az alábbi kritériumoknak megfelelő nyugdíjas szervezeteknek is a pályázat benyújtását:

a)      Miskolc Megyei Jogú Városban működő, nyugdíjasokat tömörítő, érdekeiket képviselő, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény hatálya alá tartozó civil szervezetek, melyek céljában, tevékenységi körében szerepel az idős korosztály támogatása, segítése, számunkra közösségi programok szervezése.
b)     Miskolci székhelyű intézmények, amennyiben a pályázat céljának megfelelő tevékenységet is végeznek.
 
A pályázók a támogatást működési költségeikre, pályázati önrészként és szakmai programokra igényelhetik, áll a közleményben.
 
A pályázatot elsősorban hátrányos helyzetbe került családokat támogató programok, munkanélküli problémák, drog- és szenvedélybetegek kezelését, hátrányos és veszélyeztetett gyermekeket, fogyatékos személyeket, időseket és szociálisan rászorultakat segítő programok szervezése és lebonyolítása.
 
A pályázat beadási határideje: 2023. június 12.
 
A részletes pályázati kiírás és a kötelezően kitöltendő pályázati adatlap a www.miskolc.hu honlapról tölthető le, valamint a Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati Főosztály Szociális és Köznevelési Osztályán (Miskolc, Városház tér 8.) szerezhető be, tájékoztat a közlemény.
 

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.