Ugrás a tartalomra

A Velünk a Város frakció egységesen a pedagógusok és a diákok mellett áll

Létrehozva
Frakciónk, a Velünk a Város kiemelt ügyként kezeli az oktatást. Büszkék vagyunk arra, hogy Miskolc mindig is az élen járt a pedagógusok melletti kiállásban, legyen szó a kockás inges mozgalom elindításáról, városon átívelő élőláncok kialakításáról, közös éneklésről - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Velünk a Város. 
Kép
Fotó: Mocsári László

Nyilatkozatukban leszögezik: "Minden olyan eseményen, ahol demonstrálhatunk a Fidesz-KDNP gyalázatos oktatáspolitikája ellen, jelen voltunk, jelen vagyunk és jelen is leszünk. Kiállunk azokért a földbe tiport emberi jogokért, amelyek egyaránt megilletik a pedagógust, aki tanítani akar, és a diákot, aki tanulni szeretne.

Felháborítónak tartjuk, hogy a kormány a pedagógusokkal akar példát statuálni az országban; maradj csendben és tűrj. A meghurcoltatás, ami az utóbbi években őket éri, minden tisztességesen érző és értő embert felháborít. Főleg azok után, hogy nemcsak ők maguk állnak ki a jogaikért, de már a diákok is megálljt intettek a hatalomnak: el a kezekkel a tanárainktól! 
Amikor egy diák küzd a tanáráért, mert vágyik arra, hogy nyugodt környezetben tanulhasson, hogy képességeinek megfelelően tudjon készülni a nagybetűs életre, hogy alapjogához mérten részesülhessen megfelelő színvonalú és minőségű oktatásban, ott már nagy a baj. Ahol nem evidencia az, hogy egy ország legfontosabb célja a jövő építése, ott még nagyobb a baj.

A mai közgyűlésen frakciónk egyhangúlag támogatta azt a szolidaritási nyilatkozatot, amivel a pedagógusok és a diákok érdekei mellett állunk ki. Soha nem fogjuk támogatni a regnáló hatalmat abban, hogy a gyermekeinket könnygázzal és gumibottal rettentsék el a gondolkodás igényétől. Soha nem fogjuk támogatni őket abban sem, hogy a pedagógusbérek rendezése helyett csak a kormányközeli emberek pénztárcáját tömjék.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeténének felmérésében résztvevő miskolci gimnáziumi tanárok száz százalékához hasonlóan frakciónk egységesen elutasítja a pedagógusok jogait korlátozó státustörvény tervezetet. Szeretnénk, ha a társadalom minden szegmensébe eljutna az a valós problémát megvilágító keserű üzenet, amit az oktatás ügyében felelősen gondolkozók egyre kétségbeesettebben kérdeznek: És holnap ki fog tanítani?" - írja közleményében a Velünk a Város frakció.

Ez is érdekelhet

Elvétve jöhet eső a felhős-napos vasárnapon
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Ma ismét nagyrészt felhős idő várható, hosszabb időszakokra inkább csak délelőtt süthet ki a nap.
Kékesi volt a miskolciak legeredményesebb játékosa. Fotó: magánarchívum
Súlyos egyetemi vereség
MiskolcSport
Kosárlabda, férfi NB I/B, Piros csoport, 24. forduló.
egyházzenei koncert Fotó: Osztie Tibor
Bach születésnapján különleges koncerttel indult a tavasz Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Johann Sebastian Bach születésnapja előtt tisztelegtek a selyemréti római katolikus templomban megrendezett egyházzenei koncertsorozat tavasznyitó hangversenyén szombat délelőtt.
A fővárosban kikaptak a miskolciak. Fotó: magánarchívum
A harmadik negyedben döntött a KSI
MiskolcSport
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alsóházi rájátszás, 1. csoport, 3. forduló: három góllal veszítettek a vendégek.