Ugrás a tartalomra

Minap-indító (2023. május 26.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp

Létrehozva
Ma is folytatódik a gomolyfelhős, napos idő, délután elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar, melyeket felhőszakadás is kísérhet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a Dunántúl északnyugati, nyugati részein a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szél több helyen megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon meg is erősödhet, zivatar környezetében átmenetileg viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között valószínű. Késő estére 15 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Levegőminőség:

A pmmonitoring.hu oldal szerint Miskolcon megfelelő és jó a levegő minősége a különböző mérési pontokon.

Útinform (a Miskolci Városgazda tájékoztatása alapján):

Útlezárás:

A Meggyesalja utcára a Reményi Ede utca – Rácz György utca között, kizárólag a lakó és az oda irányúló célforgalom behajtása engedélyezett. A város nyugati irányából érkezők az északi tehermentesítő út felé kerülhetnek, vagy a Nagyváthy utcánál térhetnek le a Szent István út irányába.

2023.04.25-től, két héten át félpályás forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a belváros irányába közlekedő autósoknak a Szabadságharc utcában. A forgalomkorlátozás - elsősorban a reggeli csúcsidőszakban - torlódást okozhat a belváros irányába, aki teheti, kerülőútként használja az Ifjúság útját.

Félpályás terelésre lehet számítani:
Árok u. 3
Árpád u. 64
Balaton u. 27
Baráthegyalja u. 110; 148
Benedekalja u. 1-3  
Bencések útja 45
Bertalan u. 11
Budai N. A. u. 1
Csehov u. 2
Cserép u. 14
Dráva u. 16
Erzsébet Királyné u. 54
Fövényszer u. 15
Franklin u. - Alkotmány u. kereszteződés
Igazság u. 2
Gózon L.- Muhi u. kereszteződés
Kabar u. 5
Kabók L. u. 20
Kárpáti u 31.
Kázmér u. eleje
Kis-Hunyad u. 52
Koppány u. 2
Latorca 10
Lányi E. u 6
Lányi – Kacsóh sarok
Lilla u. 3
Malom u. – Szirmai u.  kereszteződés
Maros u. 34
Mikes Kelemen u. 4
Nyár u. 18.
Negyvennyolcas u. 3-5.
Puskin - Gózon u. kereszteződés
Pillangó u. 12.
Róna u. 1-3  
Selyemrét u. 2
Szarkahegy u. 5
Szentpáli u. 11. sz
Szövő u. – Csillag u. kereszteződés
Tábortűz u. 5
Tóth Pál u. 5
Vadas J. u. 17
Vasöntő u. 5
Zsigmondy -Vágóhíd u. kereszteződés

Horoszkóp:

Kos
Amikor lehetőséged adódik tenni valamit valami olyasmi érdekében, amit igazán fontosnak tartasz, ne vesztegesd az idődet, hanem lépj a tettek mezejére. Most még nem késő, hogy olyan változásokat idézz elő, amelyek hosszú távon is hatnak.

Bika
Mindennek megvan a maga ideje, és lehet, hogy már alig tudsz várni valamire, mégsem érdemes elsietni a dolgokat, mert lemaradhatsz valami olyasmiről, ami később még hiányozni fog. Élvezz ki minden pillanatot.

Ikrek
Ne sürgesd a dolgokat, mert oka van annak, hogy várnod kell valamire. Lehet, hogy te mindent akarsz egyszerre, de előbb végig kell járnod egy utat, ami olyan tudáshoz és tapasztalathoz vezet, aminek később még hasznát veszed.

Rák
Óvatosan fogalmazol valamivel kapcsolatban, mert egyelőre még nem akarod elkötelezni magadat. Valamit mégis kell mondanod, még akkor is, hogyha egyelőre el szeretnéd kerülni, hogy döntést kelljen hoznod.

Oroszlán
Olyan helyzetbe kerülhetsz, amikor egyértelműen döntened kell arról, hogy merre indulsz tovább. Ez talán nem lesz egyszerű, de ha egyszer ráléptél egy útra, már sokkal magabiztosabban haladsz majd.

Szűz
Szívesen kivetnél egy terhet a nyakadból, vagy legalább is tartanál egy kis szünetet, de tudod, hogy erre most nincs idő. Ha kitartóan dolgozol tovább, akkor a nap végére elégedetten dőlhetsz hátra.

Mérleg
Kellemetlenül érzed magadat valami miatt, és hiába próbálsz elbújni a dolog elől, a lelkiismereted csak akkor nyugszik meg, amikor ténylegesen teszel is valamit a változásért.

Skorpió
Valakit szembesíteni próbálsz a felelősségeivel, de ő inkább homokba dugja a fejét, és úgy tűnik, bármit megtesz, csak ne kelljen szembenéznie a tettei következményeivel. Hosszú távon ezzel magának árt a legtöbbet.

Nyilas
Végre tiszta víz kerül a pohárba, és úgy érzed, most már legalább tudod, hogy mire és kitől számíthatsz. Lehet, hogy a helyzet nem látszik egyszerűnek, de nem is megoldhatatlan, és most már te is tudod, hogy mit kell tenned.

Bak
Sokat bosszankodsz valami miatt, eddig azonban arra nem szántad rá magadat, hogy valódi lépéseket is tegyél, mert szerettél volna megkímélni valakit. De mindennek van határa, és úgy érzed, most már nem halogathatod tovább a dolgokat.

Vízöntő
Amikor úgy érzed, minden rendben van, gyorsan kicsúszik a kezedből az irányítás, és amikor a legjobban aggódsz, találsz majd kapaszkodót. A mai napon semmi sem biztos, de ez nem jelenti, hogy ne kedvezhetnének neked a dolgok.

Halak
Váratlan változást tartogathat a mai nap, de ez neked cseppet sincs ellenedre. Örülsz, hogy kicsit felpezsdülnek körülötted a dolgok, és bízol abban, hogy az új helyzetben rejlő lehetőségeket mások is meglátják majd.

(bien.hu)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Élmény Piknik- Csillagfény a Tavon Tapolca
Csillagfényes Élmény Piknik a miskolctapolcai tavon
MiskolcSzabadidő
Szombaton útjára indult a Csillagfény a Tavon új élménysorozat, amely a miskolctapolcai Csónakázó-tavat egy estére egészen más oldaláról mutatta meg.
Hatodik lett a 4x100-as női váltó
MiskolcSport
Atlétika: az angliai Birmingham városában zajlik Európa-bajnokság, amely ma véget ér.
A buszbaleset kilenc sérültjét a megyei kórházban ápolják
MiskolcEgészségBaleset
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházba összesen kilenc sérült érkezett augusztus 16-ára virradó éjszaka, az M3-as autópályán történt lengyel autóbusz-baleset helyszínéről. A sérültek közül két beteget súlyos, életveszélyes állapotban vett fel a kórház.
Képgaléria
I.Miskolci Summer day felvonulás
„Együtt gurultak, együtt segítettek” - feldíszített járművek lepték el Miskolcot
MiskolcSzabadidő
Felbőgtek a motorok szombaton a Majális Parkban. Az I. Miskolci Summer Day Jótékonysági Felvonulásra feldíszített járművek, kamionok, autók, motorok érkeztek. Az akció során összegyűlt adományokból Zsófiát, a daganatos beteg kislány gyógykezelését támogatták.