Ugrás a tartalomra

Miskolcon is tüntetnek a státusztörvény és az erőszak ellen 

Létrehozva
Szerdán délután a Centrumnál a zebraszerdával, majd csütörtökön az országos akcióhoz csatlakozó demonstrációval hívják fel a figyelmet a magyar közoktatás problémáira.  

Csatlakozva az országos akcióhoz, május 31-én, szerdán 16:30-17:30 között immár negyedik alkalommal rendezik meg Miskolcon is a zebraszerdát. Az akciósorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar közoktatás helyzetére, s támogatásunkat fejezzük ki annak szereplői mellett – írja tájékoztatta szerkesztőségünket a szervező Miskolc és Környéke Kossuth kör és a Borsod Megyei Akciószövetség nevében Pilz Olivér.

Mint a Tanítanék Mozgalom alapítója írja, az esemény helyszíne a Centrum Áruház előtti terület, illetve a környezetében lévő gyalogátkelőhelyek - melyekről és az akció állandó időpontjáról kapta az a nevét is: zebraszerda. Az átkelőhelyeken a szervezők a gépjárműforgalom tilos jelzésének ideje alatt transzparensek segítségével hívják fel az utasok, illetve a gyalogosok figyelmét a közoktatás problémáira, szórólapokon pedig további részletekről is tájékoztatnak.

A zebraszerdán a június 1-jei oktatási tüntetésre – melyet az ország több pontján azonos időpontban tartanak meg elsősorban a bevezetendő státusztörvény elleni állásfoglalásként - is felhívják a figyelmet. A csütörtöki tüntetés felszólalói közül többen a zebraszerdán is részt vesznek, így a Centrum környezetében spontán beszélgetések alakulhatnak ki az oktatásról.  

Az országos akcióhoz kapcsolódó csütörtöki tüntetés is a Centrumtól indul. Gyülekezés délután négykor kezdődik, innen 16:30-tól a résztvevők közösen vonulnak majd át a Szent István térre, ahol 17 órától Vajda Éva színművész, szülő; Czipa Zoltán András emődi pedagógus; Kuru János és Merucza Tibor Alex gimnáziumi diákok, Dr. Szitás Benedek, a Miskolc és Környéke Kossuth Kör elnöke, Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének regionális vezetője, valamint Pilz Olivér szólal majd fel. 
 

Ez is érdekelhet

Kékesi volt a miskolciak legeredményesebb játékosa. Fotó: magánarchívum
Súlyos egyetemi vereség
MiskolcSport
Kosárlabda, férfi NB I/B, Piros csoport, 24. forduló.
egyházzenei koncert Fotó: Osztie Tibor
Bach születésnapján különleges koncerttel indult a tavasz Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Johann Sebastian Bach születésnapja előtt tisztelegtek a selyemréti római katolikus templomban megrendezett egyházzenei koncertsorozat tavasznyitó hangversenyén szombat délelőtt.
A fővárosban kikaptak a miskolciak. Fotó: magánarchívum
A harmadik negyedben döntött a KSI
MiskolcSport
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alsóházi rájátszás, 1. csoport, 3. forduló: három góllal veszítettek a vendégek.
garázsvásár Vörösmarty lakótelep Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi garázsvásár a Vörösmarty lakótelepen
MiskolcSzabadidő
Tavaszi garázsvásárt rendeztek szombaton délelőtt a Vörösmarty lakótelepen, ahol három órán keresztül bárki árusíthatta megunt, de jó állapotú tárgyait.