Ugrás a tartalomra

Részvételi költségvetés: június 1-jétől várják a miskolciak ötleteit

Létrehozva
Idén is a városlakók dönthetnek Miskolc költségvetésének egy részéről, az ötleteket csütörtöktől lehet beküldeni az önkormányzatnak a tervezzükmiskolcot.hu oldalon keresztül.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Folytatódik a részvételi költségvetés programja, azaz idén is a miskolciak dönthetnek a város költségvetésének egy részéről – a részletekről Veres Pál, Miskolc polgármestere és Varga Andrea alpolgármester számolt be kedden délután a városházán.

A város első embere az eseményen emlékeztetett, Miskolc vezetése még 2019-ben, az önkormányzati választásokat követően hirdette meg a „Nyitott városháza” című programot, aminek részeként számos elképzelést és programot megfogalmaztak, ezek része volt a részvételi költségvetés is.

„Ezek a programok a koronavírus világjárvány miatt két éven át álltak, azonban tavaly újraindíthattunk többet. Így 2022-ben a főváros után első vidéki nagyvárosként először Miskolcon dönthettek a városlakók arról, mire költsük a városi költségvetés egy, a részvételi költségvetési programra elkülönített részét” – jelentette ki Veres Pál, aki méltatta Varga Andrea, a részvételi programban végzett áldozatos munkáját. A városvezető fontosnak nevezte a részvételi költségvetést azért, is, mert annak köszönhetően a városlakók nemcsak segíthetik a városháza munkáját, de jobban megérthetik azt is, hogyan működik a polgármesteri hivatal, az államigazgatás.

Ahogyan arról lapunk az elmúlt évben folyamatosan beszámolt, 2022-ben 15 millió forintot különített el Miskolc az éves költségvetéséből arra, hogy annak elköltéséről a miskolciak döntsenek. Varga Andrea alpolgármester elmondta, az összeg idén is ugyanekkora lesz, a pályázat folyamata is hasonló lesz, azonban az korábbi év tapasztalatai alapján némi módosítást is végrehajtottak azon.

- Június 1-jén indul az ötletek benyújtásának lehetősége és egészen augusztus 31-éig várjuk azokat a tervezzukmiskolcot.hu oldalon keresztül. Megmarad a korábbi három kategória is, tehát Zöldülő Miskolc, Támogató Miskolc és Közös tereink témában lehet továbbra is ötleteket benyújtani. Változás lesz azonban az, hogy már nemcsak ötmillió forint erejéig lehet benyújtani ezeket a javaslatokat, tizenötmillió forintig - sorolta az alpolgármester.

Ez az jelenti – folytatta –, hogyha a szavazás során úgy döntenek a miskolciak, akkor lehet, hogy idén egy, tizenötmillió forint értékű ötlet fog a rendelkezésre álló forrásból megvalósulni.

A polgármesteri hivatal munkatársai idén is megvizsgálják azt, hogy egy-egy ötlet mennyire valósítható meg, illetve milyen költségekkel jár azok kivitelezése. Varga Andrea szerint a miskolciak most is a részvételi tanácson keresztül szólhatnak majd bele abba, hogy mely ötleteket valósítja meg a helyhatóság. Ennek 10 tagja az ötletek beküldői közül, újabb tíz tag érdeklődő miskolciakból áll majd és az ő munkájukat fogja segíteni a városháza szakembergárdája.

- A tanács tagjai október 1-jéig kiszűrik a legjobbnak ítélt 45 ötletet, ezt követően pedig elindul a szavazás, a voksokat december 15-éig lehet majd leadni az előbb már említett tervezzukmiskolcot.hu oldalon – tette hozzá.

Varga Andrea végül kiemelte, a tavalyi ötletek megvalósítása már folyamatban van: a kerékpáros hulladékgyűjtők lehetséges helyszíneit a Kerékpáros Miskolc Egyesület (KME) javaslatára éppen ebben az időszakban választhatják ki a miskolciak, és a MESZEGYI bevonásával rövidesen elindulhat egy másik ötlet nyomán létrejövő ingyenes jogi tanácsadás is.

Ez is érdekelhet

Exkluzív interjú a MayTree-vel_BNR
Exkluzív interjú a MayTree-vel - Különleges ízek, ritmusok és dallamok Miskolcon
MiskolcVilágKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Dél-Korea ízeit, zenéjét és hangulatát csempészték be pénteken a Miskolci Egyetem falai közé, ahol exkluzív interjút készítettünk a világhírű MayTree dél-koreai a cappella formáció tagjaival.
Képgaléria
szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.