Ugrás a tartalomra

Négy évtizeden át a pályán maradni 

Létrehozva
Közel negyven év szolgálat után vonult nyugdíjba az MVK villamos- és autóbuszvezető munkatársa. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Csupán a kamera és a fényképezőgép kedvéért ült be ottjártunkkor a vezetőfülkébe Simon Gábor, aki harminckilenc évig dolgozott a helyi közlekedési vállalatnál. Az MVK-s dolgozó alapvető álma az volt, hogy autóbuszt vezessen, de végül olyannyira megszerette a síneket, hogy a villamos mellett maradt. Az évek során persze aztán az autóbuszra is engedélyt szerzett, így ha kellett, vezetett villamost és autóbuszt is, mindemellett a szerelőműhelyben is otthon érezte magát.

Kép

A kötöttpályás pályafutás 1984-ben indult – elevenítette fel stábunknak az ünnepelt, aki elmondta: a maiaktól eltérően ekkortájt még teljesen más járműveket kellett vezetnie, ami merőben más élményt jelentett a fülkében. Van, ami viszont nem változott: mindvégig szeretetteljes légkör vette körül a közlekedési vállalatnál kollégái, vezetői és az utasok körében is – mindazonáltal komoly elhivatottsága és elkötelezettsége is a pályán tartotta. „Ez egy olyan hivatás, amit kevesen tudnak sokáig űzni” – állapította meg.

Kép

Simon Gábor több szakmai versenyen is részt vett aktív évei alatt. Mint arról a Miskolc Televízió stábjának beszámolt, csaknem húsz serleggel rendelkezik. 2019-ben ő lett az év legjobb villamosvezetője a városban, munkatársaival később országos megmérettetést is nyert, míg 2007-ben azon a villamosgyorsulási versenyen kaparintotta meg az aranyat, amit Miskolcon rendeztek. 

Kép

Nyugdíjazása előtti utolsó munkanapján egy, az alkalomra készített táblával búcsúztatták Simon Gábort munkatársai a múlt héten. Közel negyven esztendőnyi szolgálat után most már a pihenés időszaka következik a nyugalmazott villamosvezető életében. 

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.