Ugrás a tartalomra

Zöldülő Miskolc - új hulladékválogató üzem kezdi meg működését

Létrehozva
Átadták Miskolcon a vármegye legnagyobb kapacitású, gépesített szelektív hulladékválogató üzemét, amely újabb jelentős lépés a város és a régió fenntarthatóbbá válásának folyamatában. A projekt mintegy négy milliárd forint támogatási összegből valósult meg és évi tizenötezer tonna hulladék feldolgozását teszi lehetővé.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Az átadó ünnepségen elhangzott, hogy a beruházás megvalósítása érdekében a megye négy nagy hulladékgazdálkodási önkormányzati társulása, a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás, az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás, a Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladékkezelési Önkormányzati Társulás, illetve a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás közösen pályázott a támogatásért, megalakítva a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hulladékgazdálkodási Konzorciumot. 

A 2021-ben megkezdett beruházás célja a hulladékgazdálkodási rendszer átalakításával, területi optimalizáció útján a B.-A.-Z. megyében kialakított új hulladékgazdálkodási régióban a hulladékgazdálkodás országos elvárásait és céljait meghatározó Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Tervben előírt kötelezettségek teljesítése volt. Ennek érdekében épült meg az új szelektív hulladékválogató csarnok és a kiszolgáló infrastruktúra Miskolcon - köztük a korszerű hulladék átrakóállomás is -, a már működő hulladékgazdálkodási központ közelében.

Kép

Veres Pál Miskolc polgármestere, egyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hulladékgazdálkodási Konzorcium konzorciumvezető társulásának elnöke, beszédében kiemelte: „A jövő zöld, efelől nem lehet kétség. Zöldnek kell lennie, fenntarthatóbbnak, környezettudatosabbnak és környezetkímélőbbnek, mert csak így őrizhetjük meg és adhatjuk tovább gyermekeinknek és unokáinknak, ezt a sokat szenvedett, de még mindig gyönyörű bolygót.” Felhívta a figyelmet, hogy az ipari forradalom óta nagyon sok kárt, szennyezést szenvedett el a földünk miattunk, itt az ideje, hogy ennek véget vessünk és több törődést és figyelmet kapjon tőlünk. 
A társulás elnöke szerint ennek része az is, hogy mit kezdünk az egyre több szeméttel, amit nem eldobálni vagy elégetni kell, hanem lehetőség szerint újrahasznosítani. Ebben egy hatalmas lépés ez a most átadott beruházás, úgy Miskolcnak, mint a vármegyének. Egy zöldebb és fenntarthatóbb világ felé. 

Veres Pál emlékeztetett, hogy Miskolc tagja annak a „100 város misszió” elnevezésű Európai Uniós kezdeményezésnek, amelyben a települések azért küzdenek, hogy idővel klímasemlegesen tudjanak működni. Büszkeség volt bekerülni ebbe a százas csapatba, de egyben nagy felelősség és feladat is. Miskolc elindult ezen az úton, elektromos buszokat vásároltak, CNG midibuszokat állítottak szolgálatba, és dinamikusan fejlesztik a kerékpárút hálózatot is, miközben erejükhöz mérten támogatnak minden környezettudatos fejlesztést. 
„Ez az új, nagykapacitású szelektívhulladék válogató üzem éppen ilyen beruházás. Beruházás és befektetés egy tisztább, zöldebb, élhető jövőbe. Hatalmas lépés a város és a régió fenntarthatóbbá válásának útján” – szögezte le a polgármester. 

Kép

A projekt kivitelezési munkálatait a Mento Környezetkultúra Kft. és a Közgép Zrt. végezte. Az építők nevében Boglár Tamás a Mento Kft. projektvezetője ismertette a kivitelezés fázisait a tereprendezéstől az elkészült 3400 négyzetméteres üzemcsarnokig. Elmondta, a projekt révén egy évi 15 ezer tonna szelektív hulladék feldolgozására képes válogató üzem létesítésére került sor, valamint a Miskolcot és vonzáskörzetét kiszolgáló átrakóállomás teljes mértékű felújítására és a szükséges kiszolgáló létesítmények és infrastruktúra kialakítására. A cél az volt, hogy a meglévő és eddig fejlesztésre került hulladékgyűjtési rendszereket korszerű, nagyobb kapacitással bíró létesítmények szolgálják ki.

Kép

Ladányi Roland az új létesítményt üzemeltető MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette, hogy a szelektíven gyűjtött hulladékok mennyisége mára elérte a korábban működő feldolgozó üzemek teljesítőképességének határait, leginkább azért, mert a szétválogatás emberi erővel, kézzel történt, amelyet nem lehetett hatékonyabbá tenni. Ehhez képest az új hulladékválogató egy modern, teljes mértékben gépesített technológiai sorral rendelkezik. A beérkező hulladékok anyag és szín szerinti szeparációját a telepítésre került ballisztikus, mágneses és örvényáramú, illetve optikai leválasztók végzik. Kialakításra került még egy utóválogató kabin, valamint hulladékok tömörítését elvégző bálázógép is. Ez a megoldás hatékonyabbá teszi a szelektív hulladék válogatását, hiszen a munka jelentős részét a gépek végzik. Humán erőforrásra szinte csak a feldolgozási sor végén van szükség, a kiválogatott anyagok tisztaságának ellenőrzése és biztosítása céljából, mert idegen anyagok vagy szennyeződések a szűrők ellenére is maradhatnak a végtermékben. 

Kép

Az ügyvezetőtől megtudtuk, hogy ez az új üzem lépcsőzetesen átveszi az eddig működő vármegyei válogatóművek munkáját, így azok fokozatosan kivezetésre kerülnek a rendszerből, vagy más funkciót kapnak. Jelenleg a bevezető próbaüzem zajlik, a létesítmény július 1-jét követően áll teljesen szolgálatba, utána egy hosszabb folyamatban veszi át a vármegye többi válogatójától a munkát, akkor már a MOL Zrt. égisze alatt.

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.