Ugrás a tartalomra

Hamarosan beléphet a százmilliárdos vagyonú klubba Orbán Viktor családja

Létrehozva
Egyre gyorsuló ütemben gazdagodik Orbán Viktor családja. Míg tíz-tizenöt évvel ezelőtt a miniszterelnök családtagjai legfeljebb néhány tízmillió forintnyi céges jövedelemre tettek szert, addig mostanában rendre évi 2-3 milliárd forint bevételük van ilyen forrásból. Korábban egyértelműen az Orbán-bányák növelték a családi vagyont, az elmúlt esztendőkben azonban már a fiatalabb generáció befektetései hozzák a nagy pénzt.

Elég jól meglovagolta 2022-ben a kedvező piaci helyzetet a miniszterelnök édesapjának többségi tulajdonában álló Dolomit Kft. Az építőipar szárnyalása és az alapanyagok drágulása a Covid-kilábalás kezdete óta húzza a hasonló, kőbányászattal és -feldolgozással foglalkozó vállalatokat. A Dolomit Kft. már 2021-ben is rekord árbevételt ért el, először átlépve az 5 milliárd forintot, tavaly azonban még ezt is sikerült megfejelni, és már a 6 milliárdtól sem maradt el sokkal a forgalom.

A bevétel elég jelentős része ráadásul nyereség soron is megmaradt. A profit ugyancsak rekordszintre emelkedett, és átlépte a 2 milliárdot. Ez nagyon magas, közel 35 százalékos nyereségrátát jelent, ami ágazati összevetésben is kiugró. Ahogy egy tavalyi cikkünkben bemutattuk, az állami beruházásokra is szállító Dolomit Kft. profitrátája több mint a duplája a konkurensekének, és ha Orbán Győző cége csak az iparági átlagot hozza ebben a mutatóban, akkor hat év alatt ötmilliárd forinttal alacsonyabb nyereséget termelt volna.

A miniszterelnök édesapjának cége nem is szégyenlősködött: a teljes nyereséget kifizették a tulajdonosoknak. Orbán Győzőre a profitból egymilliárd forintnál valamivel (nagyjából egy fővárosi garzonlakás árával) több jutott. Ennél nagyobb összeget eddig mindössze egyszer vett ki a vállalatból: 2018 tavaszán, az akkori választások után pár nappal, amikor teljesen kisöpörték a céget, és a korábbi évek nyereségét is kifizették a tulajdonosoknak.

Ebben az időszakban fordult át valami abban, ahogy az Orbán-család az üzleti ügyeit kezelte. A 2014-et megelőző években nem is termeltek annyi nyereséget ezek a cégek, mint mostanában, ám ami talán ennél is fontosabb, hogy amit hoztak, annak a jelentős részét is a vállalatokban hagyták. Ez változott meg 2015 és 2017 között.

A teljes cikket a g7.hu oldalán olvashatják. 

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.