Ugrás a tartalomra

A MIVÍZ sorsáról tanácskoztak a város vezetői

Létrehozva
Pénteken 2 órától rendkívüli közgyűlést tartottak Miskolcon, melynek témája a víziközmű-szolgáltatás jogainak és kötelezettségeinek a Magyar Államra történő átruházása volt.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

Veres Pál polgármester köszöntötte a közgyűlésen megjelenteket, majd bejelentette: a 28 tag közül 22-en vannak jelen az ülés elején, így a közgyűlést határozatképesnek nyilvánította.

A testület szavazott a meghívó szerinti napirendről, az abban foglaltak szerinti menetrendet mindenki elfogadta.

A napirendi pontot Nyíri László, a MIVÍZ stratégiai igazgatója ismertette. Felidézte, hogy a közgyűlés korábban két ízben is foglalkozott a témával. 2022 augusztusában felhatalmazta a polgármestert a grémium, hogy kezdjen tárgyalásokat a közmű-szolgáltató átadásáról a magyar államnak. Ekkor még - többek között - 5 százalékos tulajdonrészt kért az állam. A Nemzeti Vízmű vállalta, hogy a MIVÍZ 2022-es hiányát pótolja. A tárgyalások folytatódtak, közben a szolgáltató működése kritikussá vált: csökkenő árbevétel mellett növekedtek a költségek. 2023-ra nem csupán veszteséges lett a cég, de a likviditása is kétségessé vált. 2023 márciusában a közgyűlés határozatot hozott az integrációról, azzal a feltétellel, hogy az állam 2023. május 31-éig kifizeti a vízközmű-szolgáltató hiányát.

Egy államtitkári egyeztetésen azonban kiderült, hogy az államnak ugyan szándékában áll támogatni a MIVÍZ működését, a tőkehelyzet rendezésében azonban nem tud segíteni.

Nyíri László azzal folytatta az előzmények ismertetését, hogy mintegy 1,4 milliárd forintos vagyonelem maradna a városnál, ehhez azonban rendezett tőkére lenne szükség.

A tárgyalások során megállapították, hogy nem feltétlen szükséges a tőkerendezés az állam részéről – mivel tulajdonosként ezt később úgyis rendeznie kell –, a cégbíróság azonban nem biztosít erre lehetőséget, így más utat kellett keresni.

- Így jutottunk el május 31-éig. A tárgyalások már gyorsuló ütemben haladnak, az energiahivatal validálta például május 26-án, hogy mintegy 2,6 milliárd forint támogatás kell a működéshez. A támogatói okiratra is számíthatunk július végéig – tette hozzá a stratégiai igazgató.

- A korábbi határidő azonban lejárt, azért azt kérjük a közgyűléstől, hogy fogadják el a módosításokat, miszerint nem szükséges a tőkerendezés, valamint nincs megkötve a vagyonleválasztás módszere. Úgy gondolom, a közgyűlés érdeke, hogy segítse az integrációt - zárta a tájékoztatást.

Veres Pál is reagált a stratégiai igazgató szavaira, rámutatva, hogy a szabályozási folyamat "nem volt kiforrott".

- Gyakorlatilag nekünk kellett kialakítani azt a Nemzeti Vízművek és az államtitkárság segítségével - mondta.

Kép

Vita a napirend fölött:

Mokrai Mihály (Velünk a Város, DK): Gyakorlatilag arról van szó, hogy a Fidesz gazdálkodása zsákutcának bizonyult, és tönkretette a MIVÍZ-et. A cég, ami régen zászlóshajója volt a miskolci vállalatoknak, most havonta 300 milliós mínuszt termel. Annyira kiéheztették a várost, hogy már nem bírjuk finanszírozni a közmű működését. Nem akarjuk odaadni a városi vagyont, de muszáj. Már csak az a kérdés, hogy állva, vagy fekve halunk meg. Én abban reménykedem, hogy a tárgyalások továbbra is eredménytelenek lesznek, és valamilyen módon megmarad a MIVÍZ a városnak.

Nagy Ákos (Fidesz) frakcióvezető: igen, önök csődbe vitték Miskolc egyik koronaékkövét, ami 2019 előtt nyereségesen működött. Ha másfél évvel ezelőtt elindul az integráció, most nem egy helyben toporognának. Önök csődbe vitték a céget, a magyar kormány pedig megmenti. Ez történik.

Veres Pál polgármester: A nálunk sokkal jobb helyzetben lévő Győr ugyanezt az utat járja mint mi.

Ezt követően lezárta a vitát a városvezető.

Szavazás, a grémium két határozati javaslatról döntött:

20 igen, 2 nem, 0 tartózkodás mellett elfogadták mind a két határozati javaslatot.

A következő közgyűlést június 22-én tartják majd.

---

Korábban írtuk:

A városvezetés álláspontja, hogy az egészséges állapot az, ha a MIVÍZ KFT.-t Miskolc üzemelteti, azonban a kialakult helyzet szerintük már egyáltalán nem egészséges: az általuk átgondolatlannak vélt rezsicsökkentés (a szolgáltató köteles kötött áron nyújtani az ellátást akkor is, ha ez veszteséges működéshez vezet), majd később az elszabadult energiaárak miatt a cég komoly veszteséggel működik.

A közgyűlés augusztusban felhatalmazta Veres Pál polgármestert, hogy tárgyalásokat folytasson az átadással kapcsolatban, később pedig elfogadták az integrációs programot is. Ennek részeként városvezetés az átruházást ahhoz köti, hogy az állam kompenzálja a vízközmű-szolgáltató keletkezett hiányát, ami mintegy 2,6 milliárd forintnyi összeg. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal ennyi működéshez szükséges támogatást ítélt ugyanis indokoltnak. Az átruházás feltételeiről a felek megegyeztek. A megállapodás szerint az állam május 31. határidővel fizette volna ki a kompenzáció összegét a MIVÍZ-nek. Ez nem történt meg.

A rendkívüli közgyűlésen a kialakult helyzetet vitatja meg a grémium, akik szavazni fognak az átadási szándék megerősítéséről, valamint az eredeti fizetési idő július 31-ig történő meghosszabbításáról.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.