Ugrás a tartalomra

Az élelmiszerárak növekedése várható júliustól

Létrehozva
Jelentősen növelheti az élelmiszerárakat a hulladékgazdálkodási rendszer júliusi átalakítása – írja a 24.hu a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) közleményére hivatkozva.
Kép
Fotó: Getty Image

A FÉSZ felhívás szerint az elmúlt évek során a termékek, így az élelmiszerek csomagolásával kapcsolatos környezetvédelmi problémák orvoslása és az újrahasznosítás hatékonyságának növelése érdekében, egy uniós irányelv útmutatása alapján az összes tagállamban, így Magyarországon is bevezetik az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert (EPR) – közölte a 24.hu.

A portál megjegyzi, hogy az már hazai sajátosság, hogy 2023. július 1-től nem az állam vagy piaci szereplők által alapított non-profit irányító szervezet, hanem a MOL által működtetett koncessziós társaság fogja kollektívan teljesíteni a szükséges visszagyűjtési és hasznosítási feladatokat a gyártók nevében.

A piaci szereplők eleve hatékonyabbnak és olcsóbbnak tartották volna a feladatok végrehajtását a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, piaci alapokon működtetni. Ezért a koncessziós tervekkel kapcsolatos aggályaikat az élelmiszergyártók is folyamatosan jelezték a hazai jogalkotók számára. A félelmeik sajnos máris beigazolódni látszanak, mert a koncessziós megoldás hatékony működőképességének megkérdőjelezhetősége mellett, nagy érvágást jelent majd a gyártóknak, hogy július 1-től az eddig erre a célra befizetett környezetvédelmi termékdíj összegének a többszörösét, 3-5-ször, bizonyos esetekben akár 10-szer annyit kell majd fizetniük az egyes csomagolóanyagok után.

A portál arra is kitér, hogy a gyártók önköltségnövekedése kettős; nem csak a boltba kerülő csomagolt élelmiszerek csomagolására kell magasabb díjat fizetniük, de a teljes termelési és ellátási lánc mentén a csomagolások minden elemére magasabb költségek rakódnak. A gyártók kénytelenek lesznek az élelmiszerek átadási árában ezt a költségemelkedést érvényesíteni, amit a kiskereskedők saját megnövekedett terheik miatt szintén kénytelenek lehetnek a fogyasztók felé áthárítani. Vagyis, a portál következtetése szerint az élelmiszerárak további növekedése várható a július 1-től bevezetendő magas díjak miatt.

Ez a költségnövekedés is további negatív hatással lehet a hazai élelmiszerpiacra, tovább erősítve az ársapkák és a kötelező akciózás kártékony piactorzító hatásait.
 

Ez is érdekelhet

csőtörés
Csőtörés történt a Középszeren
MiskolcKörnyezet
Nyomásesés és vízhiány várható a Középszer utcában és a Testvérvárosok útja 28-38. közötti szakaszán.
Halotti maszkkal lett teljes
MiskolcKultúra
Somlay Artúr relikviájával gazdagodott a Színészmúzeum, ahol november 6-án átadták a vitrint. A program a Páholynyitogató előadássorozathoz kapcsolódott.
Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.