Ugrás a tartalomra

DK: a szociáldemokratáknak választ kell adniuk a szorongásokra és bizonytalanságokra

Létrehozva
A baloldaliaknak, a szociáldemokratáknak az a feladata, hogy választ adjanak a szorongásokra, a bizonytalanságokra - mondta a Demokratikus Koalíció EP-képviselője szombaton Budapesten egy rendezvényen, amelyet online is közvetítettek.
Kép
Fotó: Mocsári László idén tavaszi felvétele Dobrev Klára miskolci látogatásakor

Dobrev Klára "A szociáldemokrácia, a szélsőjobboldal és a populizmus jövője Európában és Magyarországon" című konferencián arról beszélt: az utóbbi időben sokszor hallani, hogy a szociáldemokrácia válságban van, és egyre erősödik a jobboldali populizmus. Úgy fogalmazott: amikor általánosságban beszélnek a radikális jobboldal, a populizmus, az illiberalizmus veszélyéről, akkor nem csak a baloldal van válságban, mert a hagyományos konzervatív pártok is hasonló nehézségekkel küzdenek.

A 2. világháború óta most először, az elmúlt évtizedben jelent meg igazán tömeges veszélyként a jobboldali populizmus, a radikalizmus, az illiberalizmus - mutatott rá. Leszögezte, nekik azonban azzal kell foglalkozniuk, miért érzik úgy milliók, hogy például a baloldaltól nem kapnak tisztességes, megnyugtató válaszokat a saját életükre, a problémáikra, a szorongásaikra.

Az EP-képviselő kifejtette, hogy 20. század második felében Európában "uralkodóvá vált" a biztonság, az igazságosság, az egyenlőség, de ez az utóbbi évtizedekben megváltozott. Ma emberek milliói tapasztalják, hogy az életük nem lesz könnyebb öt vagy tíz év múlva, a fiatalok pedig azt látják, hogy az ő életük bizonytalanabb és kilátástalanabb, mint szüleiké vagy nagyszüleiké volt. Ehhez hozzájárulnak a minket körbevevő bizonytalanságok is, legyen szó akár a klímakatasztrófától, a digitalizációtól vagy a mesterséges intelligenciától való szorongásokról - érvelt.

A baloldal, a szociáldemokraták céljai nem változtak, mert egy sokkal tisztességesebb, egyenlőbb, igazságosabb társadalmat szeretnének - szögezte le Dobrev Klára. Hozzátette, az ideológiájuk sem változott, úgy gondolják, hogy az államnak a gyengék, a kiszolgáltatottak oldalára kell állnia, ott kell beavatkoznia, ahol igazságtalanság történik. Hangsúlyozta, hogy a baloldaliaknak az embereket, a bérből és fizetésből élőket, a kisvállalkozókat, a kényszervállalkozókat, a kisnyugdíjasokat kell megvédeniük.

Az emberek kiszolgáltatottabbak, magányosabbak, széttörtek a hagyományos, például a munkahelyi közösségek, kevesebb a lehetőség, hogy közösen képviseljék az érdekeiket - hívta fel a figyelmet a politikus. A baloldaliaknak, a szociáldemokratáknak ezért az a feladatuk, hogy megpróbálják újraszervezni ezeket a közösségeket, és képviseljék azokat, akiknek "a hangja gyengébb ebben a világban" - foglalta össze mondanivalóját.

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.